Már a Samsung-logót is összehajtották

A hozzáértők már jó ideje biztosra veszik, a laikusok azonban mindig kételkedtek benne, hogy lassan megérkezik a Samsung összehajtható telefonja, a Galaxy X munkanéven ismert fejlesztés, ami az utóbbi évek legérdekesebb okostelefonos újításának ígérkezik.

A hozzáértőket igazolja, hogy a Samsung 45 millió követővel rendelkező hivatalos Facebook-profilja ma a következőre frissítette a profilképét:

Ennél egyértelműbb nem is lehetne, hogy ezzel mit üzen a cég: tessék felkészülni, mert hamarosan tényleg befut a dél-koreaiak első olyan mobilja, mely a hagyományos kijelző mellett egy szétnyitható másodikkal is rendelkezik, így egy kisebb tabletként is használható annak ellenére, hogy elfér az ember zsebében.

A héten kezdődik az SDC, a Samsung fejlesztői konferenciája, melyen valószínűleg zárt ajtók mögött már be is mutatják a készüléket. A nagyközönségnek erre feltehetőleg egészen a jövő januárban megrendezett CES-ig kell várnia.

Két dologban biztosak vagyunk. Az egyik, hogy a kütyü azonnal át fogja venni a Note9-től a legdrágább Samsung-okostelefon megtisztelő címét, a másik pedig, hogy a leleplezés egészen elképesztő lesz.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon