Azonnal fogj egy kanna benzint, és gyújtsd fel az iPhone-od, ha élni akarsz, ugyanis amerikai tudósok patkányokon végzett kísérletek során arra a következtetésre jutottak, hogy összefüggés lehet a mobiltelefonok által sugárzott rádiófrekvenciák és bizonyos daganatos megbetegedések között.

A feltételes mód nem véletlen, hiszen maguk a kutatók is nagyon óvatosan fogalmaznak a kutatásról szóló anyagban, aminek a legfontosabb megállapítása, hogy

a mobiltelefonok sugárzása nagy dózisban agy- valamint szívdaganatot alakított ki a kísérleti patkányok egy részénél.

A képet viszont némileg árnyalja, hogy

  • a kutatás során a patkányok két éven keresztül napi kilenc órát voltak kitéve a sugárzásnak, ami jóval nagyobb dózis, mint ami egy átlagos embert ér.
  • a patkányoknak így is csak elhanyagolhatóan kis része betegedett meg.
  • és valamilyen oknál fogva a sugárzást kapó patkányok tovább éltek, mint a kontrollcsoport patkányai, amik egyáltalán nem voltak kitéve sugárzásnak.

Az igazság minden aspektusának kibontását az sem segíti, hogy a kutatók nagyon korán publikálták a szenzációs eredményeiket, a teljes tanulmány pedig várhatóan csak jövőre fog megjelenni, így egyelőre nehezen lehet megállapítani, mennyire hitelesek az eredmények.

Az biztos, hogy korábban több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a mobiltelefonok elterjedése egyáltalán nem emelte meg az agydaganatos megbetegedések számát, tehát a mostani kutatás eredményeitől függetlenül még simán elképzelhető, hogy abban a dózisban, ami egy átlagos embert (és nem patkányt) ér, a mobiltelefonok sugárzása teljesen veszélytelen.

(Forrás: Mashable)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában