A Samsung új telefonjával szinte olyan, mintha lennének barátaid

Megnéztük, és most segítünk neked megérteni a Galaxy Note 9-et.

A Note 9 jött, látott és úgy lett a jelenleg kapható egyik legbikább androidos telefon, hogy ha nem a tavalyi Note-hoz, hanem szigorúan a tavasszal bemutatott Galaxy S9 Plushoz viszonyítjuk, akkor az egyszeri felhasználó elég nehezen találhat benne olyan dolgot, amitől igazán megemelkedne a pulzusa.

A tavalyi modellhez képest persze tényleg nagy a fejlődés, például került a telefonba egy vadiúj proci, aztán ott van az állítható apertúrájú kamera, a tavalyinál is pengébb portréfotó-mód, a szuperlassítás, a sokkal jobban helyezett ujjlenyomat-olvasó, a kiváló minőségű fülhallgató, de tény, hogy ha valaki csak ezekre várt, az valószínűleg már hónapokkal ezelőtt megvette az S9 Plust.

Amihez képest az itthon augusztus 24-től kapható, 6 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel felszerelt Note nem is hoz világújdonságot. Az androidos telefonok közül egy hónapig néhány napig kizárólag Samsung-telefonokra elérhető Fortnite (ami jelenleg messze a világ legnépszerűbb játéka) ugyan tényleg sokaknak dealbreaker lehetett volna, de egyrészt, a Samsung volt annyira jófej, hogy a játék nem csak a Note 9-re és az egy hete bemutatott S4 tabletre lesz elérhető, hanem az S7-ig bezárólag a régebbi csúmodellekre is, másrészt, mire a Note 9 egyáltalán boltokba kerül, a játék már rég elerhető lesz a többi androidos telefonra is.

Ami elsőre talán csekélységnek tűnhet, de nagyon hasznos ötlet, az a digitális toll, vagyis az S Pen kibővített funkciói. A Bluetooth-os tollat fotózásnál távkioldóként használhatjuk, vagyis többé nem fogsz lebukni, hogy nincsenek barátaid akik lefotóznának téged a Bazilika előtt, csak a tollat ügyesen úgy kell tartanod, hogy ne látszódjon a képen. Egy jó minőségű önkioldóra amúgy a profi fotósok vagyonokat tudnak elpattintani, és a szelfizés új szintre emelése mellett is elég sok helyzetben jól jöhet, például profi természetfotós karriert építhetsz rá, vagy az életed kockáztatása nélkül csinálhatsz szuperlassított felvételeket a Mecsek-ralin.

A Note 9 másik komoly fegyvere, hogy a tavalyi óvatoskodás után a Samsung végre újra bele mert rakni a telefonba egy tisztességes méretű akksit, aminek köszönhetően az üzemideje valószínűleg a nagyobbik S9-énél is jóval hosszabb lesz. A 4000 mAh-os akksihoz egy vadiúj vízhűtéses rendszert is tervezett a Samsung, amihez hasonlót eddig leginkább laptopoknál láthattunk.

Az új hűtési rendszer már csak azért is hasznos, mert a Galaxy Note 9 a DeX-dokkolóval szinte teljes értékű számítógépként is használható, és itt jöhet majd igazán ki annak az előnye is, hogy a drágábbik, Magyarországra később érkező Note 9-be 8 GB RAM és 512 GB tárhely került, ami memóriakártyával még tovább bővíthető. Ez a specifikáció az Exynos 9810 procival együtt nem csak a jelenlegi legerősebb androidos telefonná teszi a Note 9-et, de minden bizonnyal olyan teljesítményt biztosít, aminél már tényleg érdemes rajta elgondolkodni, hogy kell-e nekünk egyáltalán otthonra egy másik számítógép.

Mivel az augusztus 23-ig tartó előrendelési akcióban a telefon árából harmincezer forint kedvezmény jár, így a nagyobb tárhely, a kraftosabb akkumulátor és a digitális toll miatt per pillanat egész biztosan jobban megéri egy Note 9-re beruházni, mint egy S9 Plusra, a 335 ezer forintos bolti árral viszont már sokkal inkább egyéni preferencia kérdése lesz, hogy megéri-e kicsit többet költeni ezért a néhány extráért cserébe.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon