Sejtettük, hogy a Galaxy S10 nem egy átlagos telefon lesz, és ahogy egyre többet tudunk a február környékén érkező telefonról, ez az érzés úgy erősödik.

Most például az Antutu állt elő egy meglehetősen biztató hírrel, ugyanis kiszivárgott az első benchmark-teszt a telefon Exynos 9820 procijáról, ami egy hajszállal még a Huawei Mate 20-ban található Kirin 980-nál is erősebb lehet.

Ez ráadásul csak a 6 GB RAM-mal szerelt modell, pedig a hírek szerint a négyféle (!) Galaxy S10 közül a legkraftosabb nem kevesebb, mint 12 GB RAM-mal fog érkezni. Ha ez nem lenne elég, akkor tegyük hozzá, hogy a legcsúcsabb csúcsmodell állítólag 1 TB (minden bizonnyal tovább bővíthető) tárhellyel és négy hátlapi kamerával érkezik, valamint minden bizonnyal támogatni fogja a szupergyors 5G-szabványt.

Azoknak, akik még erre is húzzák a szájukat, a koreai gyártónak van még egy adu a tarsolyában, ugyanis várhatóan szintén az év elején (talán az S10-zel egy időben) mutatják be a hajlítható telefonjuk végleges változatát is, ami szintén nem lesz egy unalmas készülék.

Kipróbáltuk a Samsung három kamerás telefonját

A három hátlapi kamera eddig kizárólag a kétszázezer forint feletti telefonok kiváltsága volt, de a Samsung megtörte a jeget a kifejezetten olcsó Galaxy A7-tel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában