A Samsung csúcstelefonjával még mindig nem lehet mellényúlni

Nagyjából így foglalnánk össze a tapasztalatainkat egy mondatban a kisebbik S9-cel eltöltött hosszabb idő után. A Samsung - ahogy évek óta - idén is egy közel tökéletes telefont rakott össze, ami bár igazán látványos újítással nem büszkélkedhet, ám majdnem minden területen képes volt fejlődni az egy évvel korábbi modellhez képest.

Teljesítmény

Természetesen nem múlhat el úgy év, hogy a csúcstelefonok ne kapnának az előzőnél sokkal bikább processzort. Ez az európai országokban kapható Galaxy S9 esetében egy nyolcmagos Exynos 8910 procit jelent, aminek köszönhetően a telefon nagyjából 30%-kal gyorsabb, mint az elődje. Bár az Antutu benchmarkkal végzett mérések szerint a teljesítménye egy hajszállal elmarad a Snapdragon 845-től, a mindennapos használat során ember legyen a talpán, aki észreveszi a különbséget a különböző procikkal szerelt telefonok között.

Fotó

A Samsung Galaxy S9 egyik nagy újítása, hogy a telefon állítható apertúrájú kamerával érkezik, vagyis válthatunk f/2.4-es és f/1.5-ös rekeszérték között. Ezek közül főként az utóbbi az, ami a Galaxy S9-cet kiemeli a mezőnyből, hiszen a telefonokhoz képest rendkívül nagy rekesznyílás miatt

A kamera másik nagy erénye a nagy látószögű lencse, amivel hatalmas élmény makrókat fotózni, hiszen a telefon már egészen közelről, néhány centis távolságból képes tökéletesen éles képeket készíteni.

Mivel a Galaxy S9 továbbra sem kapta meg a duál kamerát (ez az S9+ kiváltsága), így sajnos a portréfotókról részben le kell mondanunk, ami eléggé érthetetlen döntés a Samsung részéről, és nem csak azért, mert 2018-ban egy csúcstelefonban ennek a funkciónak alapvetőnek kéne lennie, hanem mert más gyártóknak ezt sikerült már megoldaniuk duál kamera nélkül is (sőt, a Galaxy S9 előlapi kamerájával is készíthetünk portréfotó-szelfiket).

Videó

A Galaxy S9 másik nagy újítása, hogy immár a Samsunggal is készíthetünk szuperlassított felvételeket 720p-s (azaz HD felbontásban). A Samsung elég komoly vette a dolgot, így a szuperlassítás jóval könnyebben használható, mint más telefonoknál: a felvételt manuálisan és automatikusan is elindíthatjuk, utóbbi esetben akkor indul a szuperlassítás, amikor a telefon mozgást érzékel. Szintén nagyon jó ötlet, hogy az elkészült felvétel alá azonnal zenét is keverhetünk, így rögtön egy Instagram-komaptibilis videót kapunk.

DEX-dokkoló

A Samsung tavaly még kicsit ad hoc jelleggel dobta be a Galaxy S8 mellé a DEX-dokkolót, egy év alatt viszont volt idejük rá, hogy jobban végiggondolják, mi kell ahhoz, hogy a telefonunkat számítógépként is használhassuk. Az új dokkolóban a telefon már nem áll, hanem fekszik, ami viszont ennél sokkal fontosabb változás, hogy számos új csatlakozót kapunk: egy HDMI-csatlakozó a monitornak, egy USB a billentyűzetnek, egy az egérnek, egy pedig a konnektorba megy, és máris kész a fapados PC. Az új DEX másik újítása, hogy immár aktív hűtés (értsd: ventilátor) van a dokkolóban, ami biztosítja, hogy a telefon hosszabb használat közben sem melegszik túl.

legalábbis ha nem zavar, hogy Windows helyett Androidot kell használnod (ami a mobilos Android monitorokra optimalizált, asztalszerű változata).

A komolyabb képszerkesztő programokról és egyebekről lemondhatunk ugyan, de ezek valószínűleg úgyis kifognának a telefon visszafogott hardverén, ha viszont valaki csak netezésre, szövegszerkesztésre és hasonlókra használja a gépét, akkor egész nyugodtan elfelejtheti a laptopot: a mobil-számítógép még akkor sem érződött lassúnak, amikor hét program futott egyszerre a háttérben, a Chrome-ban pedig 15 ablakot nyitottunk meg egy időben, pedig ez csak a gyengébbik, 4 GB RAM-mal felszerelt S9 volt.

Hang

2018 a hangverseny éve, szinte nincs olyan mobilgyártó, aki a csúcstelefonját ne sztereó hangszórókkal és különböző hangminőség-javító funkciókkal képzelte volna el. A Samsung ezen a téren is az élmezőnyben van, a Dolby Atmos-hangzást lehetővé tevő dupla hangszóró hangosabb és jobban is szól, mint a legtöbb riválisa, bár azért egy Bluetooth-hangfallal akkor sem kevernénk össze, ha bekötnék a szemünket. A hangminőség javításáról vezetékes füles esetén az UHQ felbontásnövelő gondoskodik, ami elvileg képes felskálázni a zenéket (nekünk ehhez botfülünk van), viszont az igazán nagy szám nem ez, hanem hogy

A Galaxy S9-ben emellett továbbra is megtaláljuk a jack-csatlakozót, ezzel kapcsolatban csak annyit üzennék a Samsungnak, hogy csak így tovább.

Intelligens azonosítás

A Samsung a Galaxy S9-ben intelligens azonosítás néven egyesítette az S8-ban külön-külön már megtalálható arc és íriszszkennert, aminek köszönhetően sokat javult a hatékonysága: a telefont már nem kell közelebb tartanunk az arcunkhoz, és általában pillanatok alatt kapcsol, bár bizonyos helyzetekben (például erős ellenfényben) azért még mindig meg tud zavarodni a szenzor.

Gyorstöltés

Bár a Samsung Galaxy S9-ben csak 3000 mAh-os akksi van, a telefon üzemidejére így sem lehet panaszunk, egy napot még igen aktív használat mellett is lazán kibír. Ez főleg annak tükrében nagyon kényelmes dolog, hogy a gyorstöltés egészen brutálisan gyorsan tölti fel az akkumulátort:

szóval néhány akksikímélő funkció beiktatásával jó eséllyel akkor is végig tudod csinálni a napot, ha a reggeli készülődés közben veszed észre, hogy a telód csontra lemerült. Vezeték nélküli töltésnél kicsit lassabban mennek a dolgok, de egy óra alatt még így is fel tudjuk tölteni 50%-ra az akksit.

Bixby

Rengeteget fejlődött a Samsung személyi asszisztense is, amit immár hangirányítással is kezelhetünk, például megkérhetjük, hogy nyissa meg a Deezert, aztán indítsa el nekünk a kért zenét (pro tipp: ha elindult a zene, Bixby rohadtul nem fogja meghallani, hogy "stop", ezért ezt kénytelenek leszünk manuálisan elintézni), vagy egyszerűbb jegyzeteket is diktálhatunk neki a Notes-ba.

A személyi asszisztens működése a kamera funkciói között is sokkal markánsabban megnyilvánul,

közepes hibaszázalékkal tud lefordítani idegen nyelvű szövegeket, és ami igazi kuriózum: a borok címkéjére irányítva a kamerát minden információt megkapunk az adott borról, beleértve azt is, hogy más felhasználók hogyan értékelték, tehát nem kell borszakértőnek lennünk, hogy kiválasszuk a legjobb bort a boltban.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon