Régóta vártunk már arra, hogy a Samsung végre bemutasson egy összecsukható telefont, és végre meg is érkezett, csak nem teljesen úgy, ahogy gondoltuk.

A Leader 8-nak ugyanis a kijelzője egyáltalán nem összecsukható, ehelyett a flip phone-ok nemes hagyományait folytatja, mégpedig annyira parádésan, hogy ha ez nem hozza vissza a divatba az összecsukható telefonokat, akkor semmi.

A divatba hozással mondjuk lesz egy kis probléma, ugyanis a Leader 8 a tavaly bemutatott SM-W2017 telefon folytatása, az elődjére pedig nem csak abban hasonlít, hogy két kijelzője van, hanem abban is, hogy ez a telefon is csak Kínában lesz kapható.

A kínai öltönyös döntéshozók viszont egy egészen kifinomult telefont kapnak majd a pénzükért, hiszen a Leader 8 gyakorlatilag egy butatelefonnak öltöztetett csúcskategóriás teló, amiben a két darab, 4,2 colos, full HD felbontású, Super-AMOLED kijelzőn kívül Snapragon 821 procit, 4 GB RAM-ot, 64 GB tárhelyet és 12 megapixeles kamerát találunk.

Na meg persze fizikai gombokat, amikkel mondjuk sokkal lassabban lehet bármit bepötyögni, mint a virtuális billentyűzeten, de hát mit számít ez ahhoz a kielégítő érzéshez képest, amikor a mellényzsebedből elővéve lazán felpattintod a telefonodat?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Felfedeztek egy gigantikus fekete lyukat a Föld közelében

További cikkeink a témában