Merthogy a Snapchat animált emojiai még az iPhone-t is kenterbe verik.

Kívülállóként furcsa lehet látni, hogy a világ legnagyobb technológiai vállalatai mennyi időt és energiát fektetnek az utóbbi időben egy olyan, látszólag jelentéktelen dologba, mint az emojik: alig néhány napja az Apple állt elő az animojikkal, ami az iPhone X kamerájával gyakorlatilag belőled csinál emojit, most pedig a Snapchat húzott elő az ingujjából valami ennél is vadabbat.

A közösségi oldal a teljesen személyre szabható bitmojikat fejlesztette tovább, a kiterjesztett valóságba helyezett, 3D-s figurák pedig teljesen szabadon animálhatóak lettek, így akár arra is képesek, hogy megijedjenek egy horrorfilmen, vagy jógázzanak a kocsid műszerfalán.

Hogy ez mennyire nagy ötlet volt, abból a kissé szabadszájú humorista, Mike Scott Khoury adott ízelítőt egy Twitterre feltöltött videóban, amitől nekünk kicsit leesett az állunk.

The Truth on Twitter

yo ugmfu

Hogy az emojik ilyen ütemű fejlődése minek köszönhető, az nem kérdés: a fiatalok odavannak érte, márpedig ha a fiatalok valamiért odavannak, akkor azt egy vállalat sem hagyhatja figyelmen kívül. Azt viszont most is hozzá kell tennünk, hogy ahogy az Apple ARKittel készült alkalmazások, ez is akkor ütne igazán nagyot, ha végre valaki hajlandó lenne meghallani az idők szavát, és előállna egy értékelhető kiterjesztettvalóság-szemüveggel. Google? Apple? Valaki más?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés