Bár a Sony hivatalosan több mint egy hónapja, a Mobil Világkongresszuson mutatta be az új Xperia XZ2 csúcstelefonját, a kraftosabb Premium modellel csak most rukkoltak elő.

Valahol érthető, hogy nem siettek, hiszen az MWC-n a Samsung Galaxy S9 eléggé elszívta a levegőt a többi telefon elől, március végen pedig a három kamerás Huawei P20 mellett is nehéz lett volna érvényesülni, így a Sony megvárta, amíg lecsillapodnak a kedélyek.

Jól tették, hiszen a most bemutatott XZ2 Premium megérdemli a figyelmet: a telefonban - ahogy az elődjében is - 4K-s felbontású, 3840x2160 pixeles kijelző van (ami nem rossz ötlet, ha már a telefon egyik erőssége, hogy képes HDR-ben rögzíteni 4K-s felbontású videókat), viszont ennél is fontosabb, hogy végre az Xperia XZ2 is duál kamerával érkezik.

A Sony a Huawei által kitaposott ösvényen halad, vagyis a telefon hátulján a 19 megapixeles színes kamera mellett egy 12 megapixeles fekete-fehér kamerát találunk, és ami nagyon ígéretesen hangzik, hogy a gyártó szerint ezzel a leosztással a telefon egészen őrült, 51200-as ISO-értéket is ki tud izzadni magából, vagyis meglehetősen jó éjszakai fotókra számíthatunk.

A Sony teljesítményben is csavart kicsit a telefonon, hiszen a Snapdragon 845 proci mellett az XZ2 Premium 6 GB RAM-mal érkezik, és az akksija is kicsit nagyobb, mint az alapmodellé. Ezek a különbségek persze a telefon árán is tükröződni fognak, amiről ugyan hivatalos infó még nincs, de figyelembe véve, hogy az XZ2 270 ezer forintba kerül, a Premium ára minden bizonnyal át foga lépni a háromszázas határt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában