A Stone Temple nevű marketingügynökség megversenyeztette a fontosabb személyi asszisztenseket, vagyis az Amazon Alexáját, a Microsoft Cortanáját, az Apple Sirijét és a Google Assistantet, hogy kiderüljön, melyik a legokosabb.

A feladat nagyon egyszerű volt: mindegyik asszisztensnek feltették ugyanazt a 4942 kérdést, és megnézték, hogy melyik adja a legjobb válaszokat. Az eredményeknél több szempontot is figyelembe vettek, például hogy válaszolt-e a személyi asszisztens, jól értette-e a kérdést, kielégítő választ adott-e, és még azt is, hogy milyen forrásból származik a válasz.

Az eredmények alapján a Google személyi asszisztense volt a legjobb mind a válaszadási arány, mind a helyes válaszok tekintetében,

ami viszont meglepő, hogy a Siri messze lemaradva kullog a mezőny után: miközben a Google Assistant a kérdéseknek csaknem a 80%-ra próbált meg válaszolni, és a válaszai 95%-ban helyesek voltak, a Siri csak a kérdések 40%-ra válaszolt, 80%-os pontossággal.

További érdekesség, hogy a Google személyi asszisztense valamivel pontosabban működött telefonon, mint a Google Home-on, amire elég nehéz magyarázatot találni, hiszen a különböző eszközökön elvileg pont ugyanaz a személyi asszisztens fut.

Tény, hogy a személyi asszisztensek a kérdések megválaszolásán kívül számos dologra használhatók, például események megadására, okosotthon irányítására, de egy tavalyi felmérés szerint az emberek túlnyomóan három dologra használják ezeket az eszközöket: általános kérdések megválaszolására, időjárás-előrejelzésre és zenestreamelésre.

Ezt figyelembe véve az Apple Homepod akár jó választásnak is tűnhet, hiszen hangminőségben kétségkívül a többiek előtt jár, csakhogy az Apple személyi asszisztense annyival drágább, mint a legolcsóbb Amazon Echo Dot és Google Home Mini (nem beszélve az újabb androidos telefonokon ingyen elérhető Google Asssintantről), hogy valószínűleg jobban jársz, ha külön veszel egy jó minőségű hangszórót, és párosítod a személyi asszisztenssel.

Ha jobban belenézünk a Stone Temple statisztikáiba, akkor az is látható, hogy a jövő eléggé biztató, hiszen

a személyi asszisztensek rengeteget fejlődtek egy év alatt,

2017-ben még a legjobb asszisztens (ami akkor is a Google Assistant volt) is csak alig több mint 60%-os pontossággal dolgozott.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés