Több ember fantáziált már virtuális személyi asszisztenséről, mint gondolnád

Egyre több helyen bukkannak fel életünkben a hangvezérléssel működő személyi asszisztensek. Egyesek számára pedig egészen sokat jelentenek...

Az iPhone-ban ott van ugyebár Siri, ám mellette létezik Amazon Alexa és a Microsoft Cortana névre keresztelt asszisztense is, hogy csak néhány példát említsünk. És hogy mi az az egy dolog, ami közös mindannyiukban?

A Mindshare felméréséből legalábbis ez derül ki, amelynek keretein belül azt vizsgálták, miképpen reagálunk a hangvezért technológiára. Ehhez a résztvevők érzelmi reakcióit és agyi aktivitását figyelték meg, miközben a mesterséges intelligenciával kommunikáltak.

Ha ez nem volna elég, 37 százalék számolt be arról, hogy oly mértékben szereti a személyi asszisztensét, hogy azt kívánja, bárcsak valódi személy volna. A tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy idővel egyre mélyebb érzelmeket kezdenek táplálni a felhasználók Siri és a társai iránt.

És hogy ennek mi lehet az oka? A téma szakértője, Nick Ryan szerint az, hogy nekünk, embereknek a kulturális evolúciónk során a hang vált a "leginkább velünk született" intuitív kommunikációs formánkká, tehát a hang alapú kommunikáció rengeteget jelent számunkra.

Azért elég ijesztő, hogy egyre többen vonzódnak nem létező, mesterséges személyi asszisztensekhez, miközben a szexrobotok is egyre nagyobb teret nyernek. Te mit gondolsz?

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon