Úgy tűnik, ismét csütörtököt mondott az a próbálkozásunk, hogy meghódítsuk a Marsot. A vörös bolygó felszíne ugyanis továbbra is bevehetetlen marad Európa számára.

Az Európai Űrügynökség (ESA) nemrég közölte, hogy megsemmisült az ExoMars űrexpedíció TGO űrszondájának a Schiaparelli elnevezésű leszállóegysége, miután a Marsra történő leszállás folyamata során 2–4 kilométeres magasságból nekicsapódott a vörös bolygó felszínének – egyes szakértők szerint az egység megsemmisülését az okozhatta, hogy vagy túl gyorsan, vagy túl lassan ereszkedett.

2–4 kilométeres magasságból csapódott a Mars felszínének (forrás: NASA)

Miután a leszállóegység levált a Trace Gas Orbiter (TGO) űrszondáról, megkezdte a leszállást a Mars felszínére – és mivel nem adott automatikus jelet magáról a landolás során, már eltemettük egyszer. De aztán visszatért, és örültünk. Ugyanis

élet után kutatott volna az eszköz,

és ez lett volna az első olyan európai űrjármű, amelynek összejött volna a marsi kaland. De úgy tűnik, ismét el kell temetnünk, de ezúttal végleg. Bár a Mars felszínéről ismét nem sokat tudhatunk meg, a TGO űrszonda legalább továbbra is gyűjti az adatokat a vörös bolygó légköréből, így maradt még esély rá, hogy a közeljövőben értékes információkhoz juthatunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés