Megmutatjuk, milyen lenne elrepülni egészen az Orion-ködig

Tudományos adatokat, valamint valódi fotókat felhasználva – némi vizuális effekttel megfűszerezve – alkották meg a Baltimore-i Space Telescope Science Institute (Űrtávcső Tudományos Intézet) és a pasadenai Infrared Processing and Analysis Center (Infravörös Feldolgozó- és Elemző Központ) szakemberei az egyik legrészletesebb animációt, amely révén az Orion-köd mágikus világában kalandozhatunk.

Ez pedig lehetővé teszi többek között az egyszerű földi halandó számára azt, hogy újszerűen megtapasztalja és megismerje az univerzumot. De a fejesek sem ok nélkül tanulmányozzák az égbolt egyik legfényesebb gázfelhőjét, amely még szabad szemmel is látható.

A nebula nagyjából 1350 fényévre van tőlünk, és mindössze 2 millió éves, tehát nagyon fiatalnak számít – összehasonlításképp: bolygónk mellette igazi öreg motoros a maga 4,55 milliárd évével. Szóval az Orion-köd részletes feltérképezése remek lehetőséget biztosít a tudósoknak a csillagok létrejöttének a tanulmányozására – így ahhoz a nagy kérdéshez is közelebb juthatunk, hogy egészen pontosan milyen folyamatok játszódtak le Napunk születésekor. A felvétel egyébként azért is érdekes, mert nemcsak a látható fényben, hanem az infravörös hullámtartományban rögzített fotókat is egyaránt megjeleníti előttünk.

(via)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon