Mi megmondtuk, hogy a kínaiak lesznek. Az Apple és a Samsung addig-addig tökölt a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval, hogy a Vivo köszönte szépen, és lenyúlta előlük a következő évek egyik legfontosabb mobilos újítását.

Ha még soha nem hallottál a Vivóról, ne aggódj, a Xiaomihez hasonlóan ők is főleg Kínában vagánykodnak, de ezt olyan jól csinálják, hogy tavaly már ők voltak a világ ötödik legnagyobb mobilgyártója.

A kínai gyártó emellett ott volt a CES-en is, ahol bemutatták a világ első olyan okostelefonját, ami a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval működik. Mivel saját kezűleg nem tudtuk kipróbálni, hogy ez a húzásuk inkább az ingyenreklámnak szólt, vagy valódi megoldás született, így kénytelenek vagyunk a külföldi újságok véleményére hagyakozni, eszerint pedig a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó nagyjából tényleg készen áll arra, hogy széles körben elterjedjen.

A The Verge újságírója szerint ugyan a technológia egyelőre kicsit lassabban működik, mint a hagyományos ujjlenyomat-olvasók, de azért nem zavaróan lassú. A Mashable szerzője is elégedett volt a látottakkal, bár azt hozzátette, hogy az ujjlenyomat-olvasó csak a kijelző egy részén tudja érzékelni az ujjunkat, és legalább annyiszor nem sikerült feloldania a telefont, mint ahányszor igen.

Az elmondottak alapján a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó nagyjából ott tart, mint a hagyományos ujjlenyomat-olvasók, amikor először megjelentek a telefonokban, vagyis valószínűleg nem telik sok időbe, mire más gyártók is a Vivo nyomdokaiba lépnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában