Van egy jó ötleted? Király, a Xiaomi máris csinálja feleannyiért.

A kínai gyártó pedig az okostelefonok után a személyi asszisztensekben is meglátta a fantáziát, aminek az eredménye előre borítékolható volt: a világ legolcsóbb személyi asszisztense, ami mindössze 45 dollárba, vagyis alig több, mint tízezer forintba kerül...

... Kínában.

Na igen, ez a másik szemtelenség a Xiaomi Mi AI-val kapcsolatban, ugyanis ahogy az okostelefonoknál, a kínaiak a személyi asszisztenseknél sem nagyon erőltették meg magukat, hogy a világ "maradéka" is részesülhessen belőle: az Mi AI ugyan augusztustól már kapható, de kizárólag Kínában, és ott is korlátozott számban.

Pedig akinek sikerül hozzájutnia, annak eléggé kényelmessé válik az élete, hiszen az Mi AI a Xiaomi összes okoskészülékével kompatibilis, vagyis nem csak a lámpákat vagy a klímát, de

akár a rizsfőződet is hangirányítással kezelheted

(igen, a Xiaomi tényleg gyárt okos rizsfőzőt).

Bár a Xiaomi ezúttal nem vitte túlzásba a dizájnt, mint a gyönyörű Mi MIX esetében, az okosotthon-készülékük technikailag tud annyit, mint akár az Amazon Echo, akár a Google Home: a hat mikrofonnak köszönhetően az Mi AI minden irányból tökéletesen hallja a hangodat, és van benne egy sztereó hangszóró is, így a Bluetooth-os hangfalat is kiváltja.

Persze egy ilyen eszköz félkarú (sőt, inkább negyedkarú) óriás egy jól működő személyi asszisztens nélkül, és való igaz, hogy egyelőre nem tudjuk, hogy a Xiaominak ezen a téren mennyire sikerült felvennie a versenyt Alexával vagy a Google Assistanttel, de a telefonjaik minőségéből kiindulva nem valószínű, hogy éppen most okoznának csalódást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés