Az ismert fétismodell első veteránját huszonkét évesen vette, és úgy tűnik, belejött, mert minden autóeladását profittal zárta. Kivéve persze a Jaguarét...

Ahhoz, hogy a michigani Heather Renée Sweetből, egy manikűrős és egy gépész lányából Dita Von Teese néven modern szexszimbólum legyen, többre volt szükség, mint egy meggyőző dekoltázs, és az éveken át hordott fűzőtől kialakult 42 centis derékméret. Kellett hozzá egy különleges stílus is. Ennek kialakításában nagy szerepe volt anyjának, aki a Hollywood aranykorában készült filmek rajongója volt. Nem csoda hát, hogy lánya művésznevét Dita Parlo német szinésznőtől csente. A többit meg egy telefonkönyvből, amikor a Playboy szólt, hogy a fotózáshoz kevés lesz a Dita. A Von Treese-ből egy nyomdahiba miatt lett Von Teese, és úgy is maradt. Miután egész gyerekkorában anyja ruháit és fehérneműit próbálgatta, a balettozás mellett tizenöt évesen egy fehérneműboltban kezdett el dolgozni. Tizenkilenc évesen jött a sztriptíz, melyben elegáns, régies ruháival tűnt ki a többiek közül. Nem sokkal később fétismodellnek állt, majd divattervezésből szerzett diplomát. Ez később különösen jól jött: számos filmen és fotózáson – köztük a sajátjain is – dolgozott stylistként.

Ekkoriban vette első autóját, egy 1939-es Chrysler New Yorkert. Ezt hosszú éveken át használta, végül két éve adta el. Nem így az 1965-ös Jaguar S-Type-ot, mely bár gyönyörű volt, fenntartása igazi rémálomnak bizonyult. Akkor pedig hiába szól szépen a 3,8 literes sorhatos. Dita elmondása szerint rengeteg autót kipróbált az évek során, és mivel a veteránoknak lelkük van, fontos, hogy érezzük: ez nekünk való! A Jaguarnál hibádzott a kémia. Vagy talán inkább a brit mechanika...

Dita revütáncosként kalitkákban és martinis poharakban pózolt, megjárta a Broadwayt és Hollywoodot is, hiába költött vagyonokat antik tárgyakra az Ebayen, a vadászszenvedély kiélése mellett is jutott a veteránokra. Jelenlegi kedvenc autóját csak "Acél Xanax"-nak hívja. Az 1953-as Cadillac Fleetwoodról hihető, hogy nyugalmat áraszt, hiszen Marilyn Monroe és maga Elvis Presley is imádta a sajátját.

Miközben ő a General Motors csúcsmárkáját használja, exférje, Marylin Manson 2001-ben demonstrálta, mit tud kihozni a Fordéból. Az átalakított '69-es Lincoln Continental 2001-ben tűnt fel a Már megint egy dilis amcsi filmhez írt Tainted Love klipjében. Az eredetileg a Soft Celltől ismert, tippünk szerint Kovács Ákos kedvencei közé tartozó szintipop számnak mindkét metál jót tett. Hogy ezt Ditát mennyire nyűgözte le, nem tudni, de ekkoriban ugrott át Mr. Brian Warnerhez egy üveg abszinttel. A Lincoln azóta már a Ford Motor Múzeumban parkol, Mrs. Warnerből pedig újra Miss Sweet lett.

Az 1939-es Packard 128-nál a kristályból készül orrdísz volt a döntő tényező. Az eredeti "Packard French Blue" festésű autót egy árverésen szerezte. A maga idejében gyorsasága és megbízhatósága miatt a maffiózók kedvencének számító Packard tulajdonképpen az ideális női autó, hiszen kifinomult mechanikájának köszönhetően jóval könnyebben vezethető, mint kortársai.

Hollywoodi körözésre mégsem ez a legjobb, hanem Von Teese garázsának harmadik lakója, az 1946-as Ford Super Deluxe kabrió. Tulajdonosa elmondása szerint a burgundivörös nyitott tetős bűbájos, és mosolyt csal az arcokra. Tény, hogy jól mennek hozzá a korszak ruhái, melyből a modellnek szintén lehet vagy két garázsnyi.

Dita nem spekulál: bár mivel ért hozzá, autóit mindig profittal adja el, a cél nem ez, hanem hogy jól érezze magát. Veteránjai mindennapos használatban vannak, túlárazott Bentleyk és Duesenbergek helyett pedig jelenleg egy negyvenes évekbeli Packard kabrióra vágyik. Egy olyanért eladná a Fordot és a meglévő Packardot. Csak tudnánk, akkor mit keresett egy Bangle-féle BMW Z4-ben...

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés