Az LS–218 három másodperc alatt van százon, végsebessége pedig elvileg a 350 km/h-t is eléri. Van kérdés? Nincs kérdés.

Az LS–218 (amelynek nevében a szám a végsebességre utal, mégpedig mérföld/órában kifejezve) még 2011-ben döntötte meg a sorozatgyártott motorok sebességrekordját egy laza 352 km/h-s száguldással a híres bonneville-i síkon. Persze a motor akkor még nem volt sorozatgyártott, de a Lightning Motorcycles azóta tett róla, hogy az legyen, és miután az elmúlt években számtalan előrendelést kaptak, hamarosan elkezdik kiszállítani az LS–218 sorozatgyártott verzióját.

Az LS–218 ráadásul nem csak végsebességben eszi meg reggelire a legtöbb benzinmotoros társát: a 200 lóerős, folyadékhűtéses blokkal a moci alig több mint három másodperc alatt éri el a százas tempót, a hatótávolsága pedig az akkumulátorcsomagtól függően 160 és 290 kilométer között van. A kétórás töltési idő ehhez képest egészen elfogadhatónak tűnik, de a gyártó azt ígéri, hogy hamarosan elkészülnek a gyorstöltővel is, amellyel mindössze fél óra alatt csontra feltölthetjük a moci akksijait. Tehát ha a 38 888 dolláros (kábé 8,5 millió forintos) ár nem riaszt el, akkor ezentúl tényleg semmi okunk nincs rá, hogy miért ne vásároljunk elektromos motort a benzinesek helyett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában