A BKV-jegyáremelésről már mindenki tud, de arról alig esik szó, hogy a parkolási díjak kiszámításának alapja a jegyár.

Januártól drágulnak a BKV tarifái. Nem lenne ebben semmi különös: az újév mindig új – persze mindig magasabb – árakat hoz, miért lenne ez másképp az egyébként sem pénztermelő képességéről híres fővárosi közlekedési vállalatnál. A kedvezményes bérletek ára ráadásul nem is emelkedik (cserébe az igazságos, időalapú jegyrendszerhez leginkább közeli metrószakaszjegy drágul legjobban, 15 százalékkal), a sima vonaljegy 350 forint lesz. 2009 óta nem emelkedtek a BKV-díjak, boldogok lehetünk, hogy három évet kihúztunk a 320 forintos jeggyel.

Igaz, hogy már a 320-ra emelés tervénél is azt nyilatkozta akkor még VEKE-színekben Vitézy Dávid, hogy egyjegyű infláció mellett, az emberek jövedelemhelyzetének romlása miatt értelmetlen az áremelés, az árak már korábban is elérték a plafont, „nem lehet érdeke a városnak” a további, pluszbevételt alig, jelentős bliccelőszám-emelkedést viszont okozó drágítás. Fejtegethetnénk, hogy Vitézy mellett valóban magasabbra került-e a plafon is, de ne tegyük, koncentráljunk inkább más összefüggésekre.

Például a parkolási díjra, amelyről jóval kevesebb szó esik a jegyáremelésnél. Pedig igen szoros az összefüggés, úgy hívják, 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet 9. §. Ennek második bekezdésében ugyanis az áll, hogy a mindenkori budapesti parkolási díjak kiszámításának alapja – a behajtási engedély árához hasonlóan – a vonaljegy ára, parkolási övezetenként ennek adott százaléka a parkolási díj, a negyedik bekezdés szerint a számtan szabályai szerint kerekítve. Tehát ha emelkedik a jegyár, emelkedik a parkolási díj is.

Ez azt jelenti, hogy január elsejétől a legolcsóbb, eddig 160 forintos fizetőövezetben 15, a legdrágább, eddig 480 forintosban pedig 45 forinttal nőnek a parkolási díjak óránként. Mi indokolja ezt, persze a rendeleten kívül? – kérdezhetnénk, hiszen tudjuk jól, sokszor elmondták, hogy a fizetőparkolás lényege nem a bevételszerzés, hanem a közlekedésszervezés, azt viszont igen hatékonyan megvalósítja a bőven négyszáz forint feletti üzemanyagár. De ne tegyük, értékeljük inkább, hogy míg a mostani, a BKK által is "kőkorszakinak" nevezett jegyrendszer helyett legkorábban 2014-től valósulhat meg végre a BKV-n az elektronikus, időalapú díjfizetés, addig ez az sms-parkolásnál már működik.

"A percalapú díjfizetésnek köszönhetően a tényleges parkolási időnek megfelelő összeget fizeti ki – írja a BKK-oldal, aminek még akkor is örülhetünk, ha tudjuk, hogy ehhez azért még jön a 75 forintnyi kezelési költség és az sms-díja. És némi kerekítés, amiről sem a mobilparkolást népszerűsítő BKK-infóban, sem semmilyen matematikai törvényben nincs szó. Előfordulhat például, hogy kiszállunk a kocsiból, séta közben elindítjuk a parkolást, amikor azonban odaérünk a bolthoz, ahol egy fél órát el akartunk tölteni, kiderül, hogy zárva van, úgyhogy két perc múlva már küldjük is a megadott számra, hogy STOP.

És ekkor elégedetten nyugtázhatjuk, hogy bár a négyes metró egyelőre csak klipforgatásra alkalmas, a buszok jó részére pedig arcátlanság nélkül felszámolhatnának a nosztalgiajáratok esetében megszokott felárat, vannak olyan szegmensei a Budapest Közlekedési Központ által működtetett bonyolult organizmusnak, amelyek nem hogy jövőbemutatóak, hanem egyenesen a jövőből működtetik őket.

Ahogy az a képen is látható, a 12:17-kor elindított, majd két perccel később, 12:19-kor leállított mobilparkolás végéről egy 12:32-es időpontú sms tájékoztat, a két percet tehát tizenötre kerekíti a „tényleges parkolási időnek megfelelő összeget” számító rendszer (plusz 75 forint és sms-díj).

A csúcstechnika egyelőre nem ért el a humánerőforráshoz: a parkolóőrök továbbra is büntetnek két perccel a díjfizetési időszak vége előtt – jövőre kicsit magasabb összegre, a pótdíj ugyanis az aktuális parkolási díj felszorzásával számítódik.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Az autórovat újdonságaihoz
A Concorde szuperszonikus legendájához

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés