A gyűjtők hatalmas pénzeket hajlandók kifizetni egy-egy limitált szériás kocsiért. A legdrágábbak között a Ferrari és a Mercedes autói viszik a prímet.

10. Ferrari 330 TRI/LM Spyder (9,28 millió $)

A Ferrari TR, ismertebb nevén a 250 Testa Rossa egyike az olasz márka szép emlékű sportautóinak. A kimondottan versenypályákra épített modell nem túl távoli rokona a világ jelenleg legdrágább autójának, a 250 GTO-nak, ám még annál is ritkább: mindössze harmincnégy készült belőle.

1956 és 1961 között gyártották, és a Ferrari pilótái ezekben az években eluralták vele a jelentősebb autóversenyeket, köztük legendás Le Mans-i 24 órás futamait.

A hatos rajszámmal felmatricázott LM Spyder-változat két okból is érdemes a drágaságra: amellett, hogy Phil Hill és Olivier Gendebien megnyerték vele a ’62-es Le Mans-t, ez volt az utolsó gyártott TR, egyben a Ferrari utolsó frontmotoros versenyautója. Legutóbb egy 2007 májusában tartott aukción cserélt gazdát, 9,28 millió dolláros ára pedig a lista tizedik helyére elég.

9. Mercedes–Benz 540K Spezial Roadster (9,68 millió $)

A Mercedes–Benz 540K az egyik legszebb autó azok közül, melyek a két világháború között készültek. A német autóipari mérnökök kitettek magukért, amikor megalkották a kétülésest, melynek kiállása egyszerre tekintélyt parancsoló és légiesen könnyed. Hosszan ívelő formáival kora jelentős közéleti személységeinek figyelmét ragadta meg: többek közt Jack Warnernek, a Warner Brothers filmstúdió fejének volt belőle, de Tito és Göring is tulajdonolt egyet-egyet.

Ahogy neve is utal rá, a Spezial Roadster az 540K egy egyedi kiadása volt. Idomai az autó teljes hosszán végignyúltak, amitől még az alapmodellnél is kecsesebb lett. Hiába azonban a szépsége, árának jelentős részét mégiscsak ritkasága adja. A huszonhat gyártott példány közül az egyik 1937-es autó 2011 augusztusában, az RM Auctions egy kaliforniai árverésén 9,68 millió dollárért kelt el.

8. Bugatti Royale Kellner Coupe (9,8 millió $)

A Bugatti Royale még a lista eddigi szereplőinél is ritkább: mindössze hat készült belőle. Az orrától a faráig 6,4 méter hosszú luxusautónak nem csak mérete, de súlya is tekintélyes: a bő háromtonnás járművet egy 12,7 literes motor hajtja, melyet eredetileg repülőgépekhez terveztek. Bár Ettore Bugatti eredeti tervei szerint huszonöt Royale-t építettek volna, szándékát az 1929–33 közötti nagy gazdasági világválság keresztülhúzta.

A hat közül az egyik Royale-t Kellnernek nevezték el, s ezt a modellt 1987-ben, egy londoni aukción 9,8 millió dollárnyi angol fontért vitték el – jelenleg ez a legdrágább aukción értékesített francia autó.

7. Duesenberg Model J (10,3 millió $)

A lista hetedik helyére csak tízmillió dollár felett lehet felférni. A hetediknek ez éppenhogy sikerült, ám egy alig ismert, rövid életű amerikai gyártó autójától ez nagyon szép teljesítmény.

Másfél éve annak, hogy Pebble Beachen 10,3 millió dollárt fizetett valaki ezért a hosszított tengelytávú, 1931-es Duesenberg Model-J-ért. Az autó különlegessége, hogy nyolcvan éve alatt csupán öt tulajdonosa volt, és az, hogy ennyi év után is mindössze 12 500 mérföldet (20 100 kilométer) tettek meg vele.

6. Ferrari 250 GT SWB California Spider (10,8 millió $)

A hatodik legdrágább aukciós autó némileg meglepetés, hiszen még a 2008 májusában tartott Ferrari Leggenda e Passione nevű árverés szervezői sem reménykedtek benne, hogy az 1961-es évjáratú fekete SWB California Spydert ilyen magas áron sikerül értékesíteni.

Érthető a csodálkozás, hiszen az autóban nem volt semmi különös azon túl, hogy egykoron még az Oscar-díjas James Coburn is tulajdonolta. A maranellói aukción az előzetes becslések közel duplájáért, 10,8 millió dollárért vette meg a népszerű angol rádiós, Chris Evans.

5. Ford GT40 (11 millió $)

A Ford GT40 a 250 Testa Rossához hasonlóan versenycélokra készült, és közvetlen a Ferrari sikerévei után az olaszokéhoz hasonló dominanciát szerzett a pályaversenyeken. Százhét darab készült belőle, melyek közt vannak nagyon szűken gyártott változatok is. Ilyen az a tavaly augusztusban gazdát cserélt példány is, mely egyike a három könnyített kiadású GT40-nek, pontosabban annak a kettőnek, amely fennmaradt.

Az 1968-ban épített autónak komoly múltja van: a legendás Jacky Ickx is hajtotta, de a színészként és autóversenyzőként tehetségét többször bizonyító Steve McQueen is vezette, méghozzá a Le Mans című film forgatása alatt. Tizenegymillió dolláros vételárával jelenleg a legdrágább aukción eladott amerikai autó.

4. Ferrari 250 GT California LWB Spider (11,27 millió $)

Mindössze két nappal az után, hogy a McQueen-féle GT40 elkelt, egy ritka Ferrari 250-ért is tízmillió dollár fölött ütötték le a kalapácsot. A 250-es California LWB Competizione Spider nevű kiadása nem éppen tucatáru: csupán kilencet raktak össze belőle. Ezek egyike az augusztusban árverésre került példány, melynek különlegessége, hogy a nemrég elhunyt Ferrari-gyűjtő, Sherman Wolf legendás készletéből való, aki híresen jól bánt autóival.

A 11,27 millió dollárért megvett 250-est például még 1979-ben szerezte meg első gazdájától, így mostani birtokosa csak a harmadik tulajdonos az autó öt évtizedes történetében.

3. Mercedes–Benz 540K Spezial Roadster (11,77 millió $)

Bár csak huszonhat készült belőle, az első tíz közé két 540K Spezial Roadster is felkerült. A drágábbat a negyedik helyezett Ferrarival egy napon vitték el, ugyanazon az árverésen.

Ennek az egyedi 540K-nak kalandos a története: eredetileg a porosz királyi család számára készült, de a második világháború pusztítása elől előbb Svájcba, majd az Egyesült Államokba menekítették. Élete javát az USA-ban, mozdulatlanul töltötte, fél éve pedig annak a szerencsésnek a tulajdona, aki majd’ tizenkét millió dollárt adott ki érte Pebble Beachen.

2. Ferrari 250 Testa Rossa (12,4 millió $)

A Ferrari nagyon büszke lehet a 250 Testa Rossára, hiszen az egykor versenypályákon sikereket halmozó modellje ma az aukciók sztárja. Manapság keresni kell azokat a példányokat, amelyekért nem kérnek el minimum ötmillió dollárt.

Ez a 0714TR sorozatszámú, fekete darab azonban nem ok nélkül magaslik ki árában társaitól, hiszen az RM Auctions egy árverésén 12,4 millió dollárért elment autó büszkélkedhet a leghosszabb versenymúlttal minden TR közül. 1958 és ’64 között több tucat futamot mentek vele Amerikában, de még a kilencvenes években is meghajtották pár fesztiválon. Ötvenhat éve alatt kormányát olyan autóversenyzők tekerték, mint Phil Hill, Peter Collins és Wolfgang von Trips.

1. Ferrari 250 Testa Rossa Prototype (16,3 millió $)

Talán nem meglepő, de az autó, amiért nyilvános árverésen valaha a legtöbbet fizettek egy Testa Rossa, méghozzá a legelső darab, a prototípus maga. A történelmi TR versenyzett szinte minden rangos versenyen, beleértve a Sebringi 12 órás, a Le Mans-i 24 órás futamokat és a Targa Floriót.

Világrekordot jelentő vétele Kaliforniához, Pebble Beachhez köthető. Egy ottani árverésen 16,3 millió dollárt (kb. 3,6 milliárd forint) adtak érte 2011-ben, amivel messze a legértékesebb kalapács alá került autó jelenleg.

Frissítés: Fangio Ezüst Nyila jócskán megdöntötte a rekordot

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában