Jöhet a húgyszag-kommüniké a BKK bugyiszín-közleménye után

Égkékek lesznek a fővárosi buszok. De miért bugyiárnyalatról szól a Budapesti Közlekedési Központ közleménye? Mi a helyzet a csónakkal, a bilivel, és átnevezik-e a húgyszagot is?

Nem gondolom, hogy azért, mert a taxisnyavalygásról szóló írásomban három hete példaként hoztam fel, hogy míg a taxisoktól rögtön azt várják el, színezzék az egységesen meghatározottra saját kocsijukat, addig a BKV-buszok a rozsdabarnán kívül is számtalan színben pompáznak a trafiksárgától a türkizig, de tény, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) most bejelentette, világoskékek lesznek a buszok egytől egyig.

Persze a taxisokkal szemben a BKK-nak nincs egyszerre sok pénze, ezért fokozatosan, négy-öt év alatt fújják egységes színűre a buszokat, mindig csak azt festik át, amelyiket amúgy is fényezni kéne, ezért nem lesz pluszkiadás. A BKK további előnyőket is sorol közleményében, levezetik, miért szükséges az „buszok színeivel kapcsolatos zavaros, nem egyértelmű rendszert” felszámolni, miért előnyös az egységes arculat („könnyebbséget jelenthet a vidéki, külföldi használók számára abban, hogy megállapítsák, a budapesti közlekedési jeggyel, bérlettel milyen buszokat vehetnek igénybe például a Volánbusszal vagy épp a turisztikai célú hop-on-hop-off buszokkal közös használatú megállókban”), miért jobb „a kissé komor, idejét múlt sötétkéknél” az új, világos árnyalat (például mert „hőségben a buszok utasterének felmelegedését is mérsékelheti”), de a legfontosabb mondatrész egy kissé sértődött, ténymegállapító helyreigazítás az új buszfényezésről, amelynek „színe égkék és nem bugyikék, mint ahogy az egyes tudósításokban megjelent”.

Lehetne most azon vitatkozni, hogy hol van definiálva, pontosan milyen árnyalatú is az égkék, mert az ember fölé hol egészen világoskék, hol tónusosabb és sötétebb kék, hol szürkéskék égbolt borul, tehát minimum kérdéses, melyik ebből az égkék és melyik az, amelyik égkék ugyan, de mégsem az égkék, ám ez legalább olyan hosszan tartó és értelmetlen volna, mint azt fejtegetni, melyik a bugyikék, mert hát női alsónemű is van ilyen kék meg olyan kék, de még ha meg is egyeznénk, melyik a bugyikék, akkor sem lehetnénk elégedettek, hiszen a sokadik mosás után biztos fakul majd valamelyest az a bugyi, tehát még a bugyikék bugyi is csak ideig-óráig marad valóban bugyikék.

Lehetne arra is ötleteket adni, biztosan az ég és a bugyi-e a megfelelő hasonlat, én bedobnám még a köztudatba a bilikék jelzőt is, de ha vesszük a fáradságot, és beírjuk a Google-be a BKV-buszok jövőbeni színének RAL-kódját, akkor meglepetésre egy motorcsónak, egy sűrítettlevegő-tartály, egy G-osztályú Mercedes–Benz, egy műanyag kuka, egy műanyag nyelű olló és egy lemezszekrény képét is megtaláljuk az első oldalakon, mind árnyalatra azonos a BKK-közleményben látható Volvo busz képével, ilyen színű égről vagy bugyiról viszont a Google sem tud.

Butaság lenne viszont leragadni égnél, bugyinál, csónaknál vagy kukánál, amikor egyáltalán nem a RAL 5015-ről van itt szó, hanem arról, hogy kötekedő emberek ide vagy oda, a színárnyalat definiálása csak egy folyamat kezdete, amely nyilvánvalóan a budapesti közösségi közlekedés átalakításának és fejlesztésének egészén folytatódik majd.

Újabb közleményekből tudjuk majd meg, hogy a buszon érezhető húgyszag az valójában nem húgyszag, legfeljebb jellegzetesen savanykás illat, a villamos nem ritkán jár, csak kevésbé sűrűn, a négyes metró nem lassan épül, csak kerülik a kapkodást, bunkó ellenőr nincs, csak olyan, aki argóból jobb, mint magyarból, aki meg azt hiszi, hogy a havi bérlet drága, az próbáljon meg venni egy házat Beverly Hillsen.

Aki meg az égkéken is a felhőt keresi, az maradjon csöndben.

Autógyárak bringái – Kétkerekű Mercedes, egykilós McLaren

Egy biztos: az állat sosem hibás. Az viszont bonyolult, hogy akkor ki az, és ki fizet kinek, ha megtörtént a baj. Segítünk eligazodni nyulak, őzek, önkormányzatok és vadásztársaságok között. Kiderül az is, miért volt érdemes figyelni biológiaórán.

Egy útra tévedt vad elütésekor az anyagi kár a kisebb gond, de ha szerencsésen megússzuk sérülés nélkül, előbb-utóbb elkezdjük számolni a százezreket, és szeretnénk, ha valaki meg is térítené a kárunkat. Sok mindentől függ, hogy ki fizet a végén, ezért ha bekövetkezett a baj, mindenképp rendőrt kell hívni. Azt érdemes rögtön az elején tudomásul venni, hogy az állatok sosem hibásak. Mindegy, hogy szarvas, őz, vaddisznó, róka, fácán, nyúl vagy éppen sündisznó, az biztos, hogy régebb óta honos a területen, mint az úttest.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy kifejlett vadkan hatszázezer, egy többéves szarvasbika pedig három és fél millió forintot ér az államnak, a mezei nyúl is húszezer forint; aki netán direkt üti el egy jó pörkölt reményében, lopást követ el. A szeptember közepén kezdődő bőgési időszakban a bűncselekmény esetleges megúszásától függetlenül sem jár jól senki a céges teherautó lökhárítójára kent szarvasbikával, hiszen az állat mirigyei által ilyenkor termelt rigyetési szagnak köszönhetően a húsa gyakorlatilag ehetetlenné válik.

Arról sem az állatok tehetnek, hogy az autók erős fényétől azonnali menekülés helyett inkább ledermednek az út közepén, az pedig kifejezetten az emberek sara, hogy ínycsiklandozó kukoricával ültetik be az út menti vidéket. Ezek szerint tehát mindenképp az ember a hibás. De ki fizet?

Amikor az autós a hibás

A józan paraszti ész segít: ha valaki nem a KRESZ szerint, és főleg nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, csak saját magát okolhatja. Szintén így van, ha a baleset után a sietség kedvéért nem hívjuk ki a helyszínelőket. Utólag senki sem fog hinni nekünk. Amennyiben minden szabályt betartva, ám a saját ügyetlenségünk (lassú reakció, a fékezés hiánya) miatt ütöttünk el egy vadat, szintén senki sem fizet majd helyettünk az autónk javításáért, és még örülhetünk is, ha a vadásztársaság állja a saját kárát. Minden a vizsgálattól függ. Ha szándékosan ütünk el egy állatot, vagy ha a reflektortól leblokkolt állatot csapjuk el, minden költség minket terhel. Akkor is mi vagyunk a hibásak, ha szarvasbőgés idején ütünk el egy szerelmes jószágot, ez ugyanis jogi rendellenességnek minősül.

Amikor az vadásztársaság a hibás

A Ptk. 1996. évi LV. törvény szerint  "a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a károsult részére a vad által a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt". Ez azt jelenti, hogy hiába van kint a tábla, ez nem mentesíti a vadásztársaságot a felelősség alól. Ha nincs kint a tábla, még egyértelműbb a helyzet. Illetve lenne, ha ez a gyakorlatban is így működne. Valójában ha a vadásztársaságokról remélünk pénzt, jó kis meccsre lehet számítani. Hiába hiányzik a tábla, a felelősséget egymás között passzolgathatja a helyi önkormányzat, az útkezelő és a vadgazda. Saját vétlenségünket nehéz bizonyítani, az esetek többségében a vadásztársaság csak a vadkárt vállalja. Könnyebb a helyzet, ha egy rossz irányba terelt hajtás következtében kerültek az állatok az útra, bár ilyen amatőr hibára kicsi az esély. A társaságok igyekeznek az etetőket is minél távolabbra helyezni az úttesttől, hiszen senki sem félti úgy az állományt, mint ők.

Amikor az önkormányzat a hibás

Ha a vadásztársaság bizonyítani tudja, hogy az önkormányzati bürokrácia labirintusában kavarodott el a több hónapja beadott táblakihelyezési kérvény, az önkormányzat a hibás. Persze, csak ha mi angyalok voltunk a felelősség-vizsgálat szerint.

Amikor az út karbantartója a hibás

Ha az útszéli növényzet elhanyagolt, nincs levágva, és ezért történik a baleset, a karbantartó a hibás. A helyszínelők ezt elég egyértelműen eldönthetik.

Állati adatok

A szarvasok általában éjszaka, csapatban (rudliban) közlekednek, ezért ahol eggyel találkoztunk, valószínűleg többel is fogunk. Az őz ezzel szemben magányosan bandukol, de a gida követi az anyját. Ne várjunk sokat az őzektől: elég butácskák szegények, így különösen figyelni kell rájuk. Persze egy harminckilós őz pusztítása semmi egy kétmázsás vaddisznóéhoz képest: ha az beesik az ablakon, nem sok jó vár ránk. A kukoricások állandó vendégei, mezőgazdasági területek mellett érdemes számolni velük.

Bár a disznókra jobb esetben tábla figyelmeztet, a mezei nyulaknak már nem jár ekkora megtiszteltetés. A bő hatkilósra is meghízó nyulak zokszó nélkül leülnek az út közepére, főleg ha fényt látnak (a duda segít). A fácán áprilisban, a párzási időben rohangál a legtöbbet, de az útszéli magvak is a civilizáció felé csábítják. Hajlamos pont túl későn felrepülni, összetörve a szélvédőnket. Egy mozgásképtelenné tett fácánnak a róka örül leginkább, akivel nem csak erdős területeken, hanem a települések környékén is találkozhatunk, mert hajlamos a veszettségre, és mert imád tyúkot lopni.

A vadbaleseteket teljesen nem tudjuk kizárni, ám ha betartjuk az alapvető játékszabályokat, nagy eséllyel megússzuk Bambi kivégzését, a sajátunkról nem beszélve.

 

A Ferrari alapítóját nem véletlenül hívták il Commendatorének, azaz parancsnoknak. Kemény ember volt, aki nem tűrte az ellentmondást, és csak a győzelemre fókuszált. Gazdag vásárlói csak addig érdekelték, amíg át nem vette tőlük a csekkeket, hogy aztán minden fillért a versenyistállóra költhessen. A korai utcai Ferrarik olyan csapnivalóak voltak, hogy egy bizonyos Lamborghini nevű traktorgyáros csak azért kezdett el autókat építeni, hogy megmutassa Enzónak, hogy is kéne ezt csinálni.

"Az ügyfélnek nincs mindig igaza!"

Enzo makacssága, és sokszor arisztokratikus hozzáállása a mai napig érezhető a Ferrari működésén. A Scuderiának gyakorlatilag vétójoga van a Forma–1-ben, hiszen szent meggyőződésük, hogy nélkülük meghalna a széria. A csalás és sportszerűség kérdését déliesen lazán kezelik, a Ferrari győzelme vagy kudarca pedig politikai kérdés, az olasz öntudat szerves része, így a Ferrari nem csupán egy autógyár, hanem Olaszország egy darabja. És mint ilyen, kritikán felül áll. A gyár felpiszkált tesztautókat ad az újságíróknak, aki pedig ezt megírja, örökre ki van tiltva a Ferrari-rendezvényekről. Szabadkozás nincs, és soha nem is volt. Mert az ügyfélnek nincs mindig igaza.

Érdekel, hogy a többiek mind mondtak? Automobilizmus idézőjelben!