A BMW új luxuskupéjának csúcsváltozata egy videojátékban mutatkozott volna be először, de ahogy az a BMW-nél lenni szokott, a képek megint idő előtt kiszivárogtak.

A titkolózás jelen esetben azért lett volna fontos, mert a BMW egészen eredeti ötlettel állt elő, így a rajongók először egy videojátékban, pontosabban a Gran Turismo 6 letölthető kiegészítőjében találkozhattak volna a középkategóriás luxuskupé csúcsváltozatával. A meglepetésnek lőttek, de annyi baj legyen, így legalább az Xbox-tulajdonosok sem fognak elégedetlenkedni. Nagy meglepetés egyébként sem lett volna, mert a sorozatgyártásra kész autó kiköpött mása az augusztusban megmutatott tanulmánynak.

A hivatalosan a januári Detroiti Autószalonon bemutatkozó M4 kupéról és M3 szedánról annyit már szeptemberben elárultak, hogy az eddigi V8-as szívó helyett egy teljesen új fejlesztésű, ikerturbós, háromliteres sorhatos motort kapnak, amelynek teljesítménye eléri a 432 lóerőt. Bár a motor csak 12 lóerővel tud többet az előző generációs M3-as V8-asánál, cserébe 25%-kal gazdaságosabb, és a forgatónyomaték is jelentősen megugrott, 400-ról 500 Nm-re.

Az új modellek megjelenésében a klasszikus M-jegyek dominálnak, mint például a domborított motorháztető, az agresszív lökhárítók és az ötküllős keréktárcsa, ami viszont nem látszik, hogy az autó súlypontjának lejjebb szorítása érdekében ezen alkatrészek nagyrészt (de még a kardántengely is) szénszálas anyagból készültek. A belső nem sok újdonságot tartogat az M jelzésű BMW-k rajongóinak, a kormányon és a kipárnázott üléseken kívül nincsenek igazán komoly változások.

Az autó a hatfokozatú manuális váltó mellett duplakuplungos váltóval is rendelhető lesz, de természetesen ezenkívül is rengeteg extrából válogathatunk: többek között adaptív felfüggesztés, 19 colos kerekek, head-up display, fűthető ülések, parkolóasszisztens, oldalsó és tetőkamerák és LED-es fényszórók is találhatók a listán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés