Sárgában mutatta be a Mercedes az SLS AMG Black Series csúcskivitelt, de azért a hűtőrács, a felnik és a gumik is fekete a hitelesség kedvéért.

Ilyen külsővel leginkább egy harcias méhecskére hasonlít a modernkori sirályszárnyas Merci, de a szinkrontolmácsokon kívül aligha zavar valakit a félreérthető elnevezés, hiszen minden eddiginél vadabb sportgépet faragtak a stuttgarti sportkocsiból. A ráérős mérnökök addig dolgoztak rajta, amíg sikerült lefaragni a súlyából és tovább javítani a teljesítményén.

Alumínium térhálós karosszériájának merevítéseit karbonszál erősítésű műanyagra cserélték, ami a kerámiafékekkel, a titán kipufogórendszerrel és a nem hibrid autóban a világon elsőként alkalmazott lítium-ion akkuval együtt 70 kg-mal könnyítette meg a tömegét. Ez önmagában is kedvezőbb menettulajdonságokat ígérne, de nem elégedtek meg ennyivel.

35 plusz lóerőt préseltek ki a 6,2 literes V8-asból, így 3,5 másodperccel hamarabb teljesíti a százas sprintet, és akár 310-nél is gyorsabban lehet vele száguldani, ha valaki kölcsönadja a repülőterét. Kezelhetőségén is csiszoltak, szabályozható keménységű felfüggesztést, elektronikusan vezérelt hátsó differenciálművet kapott és a nyomtávja is szélesebb lett.

Karosszériáját a GT3-as versenyautók stílusában díszítették fel, utasterében karbonbetéteket helyeztek el, kormánya 12 óránál a fekete belső piros varrásaira rímelő jelölést kapott, hogy a sofőr a versenypályán érezhesse magát. A jövő nyártól rendelhető exkluzív kivitelhez tényleg nem árt majd pályát bérelni a leendő tulajdonosoknak, hogy valóban ki tudják próbálni az új fejlesztéseket.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Az autórovat újdonságaihoz
A szocialista sportkocsikhoz

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában