Marketinges alapvetés, hogy ha a termékedet pöröllyel és fejszével verik szét a nyílt utcán, akkor valamit nem jól csinálsz.

A szóban forgó esetben a dolgot súlyosbította, hogy az elégedetlen vásárló, Pourmohseni Hadi a frankfurti autószalon főbejárata előtt vetett véget a méregdrága BMW-jének, ami még akkor is elég erős állásfoglalás lenne, ha előtte nem matricázta volna fel a kocsit olyan szövegekkel, mint "Tudatos BMW-csalás, elégtelen törvények".

Az olasz mentalitást tökéletesen elsajátító iráni üzletember azon pöccent be, hogy az olasz szerviz ahelyett, hogy kijavította volna az autóját, inkább lepattintotta őt a német anyacégnek, akik viszont szintén nem voltak hajlandóak foglalkozni a problémájával. Egy 32 millió forintos autó ennyit nem ér – mondta erre az öntudatos vásárló, és ahelyett, hogy kérte volna a panaszkönyvet, inkább odagurult Európa legnagyobb autókiállítása elé, hogy csináljon egy kis ingyenreklámot a német márkának.

Reméljük, hogy a BMW-nél osztják azt a nézetet, hogy "a negatív reklám is reklám", mert az üzletember a hírek szerint kijavíttatja a szétvert az autót, csak azért, hogy aztán újra szétverhesse a Bundestag, vagyis a német parlament épülete előtt.

A frankfurti autószalon többi különleges autójáról ebben a cikkünkben olvashatsz.

(Forrás: Totalcar)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így néz ki minden F1-es pilóta rémálma, amikor az élről rossz garázshoz hajt be kerékcserére

További cikkeink a témában