A Trabant megfaragására csak kevés cég szánja rá magát, akik mégis belevágnak, nem tudják, mire vállalkoznak.

A berlini fal ledöntésének napján a nyugati világ megismerte a Trabant nevét. A megnyitott határon átpöfögő kétüteműekben ujjongó keletnémetekről készült képek bejárták a világot, a kisautó a hidegháború jelképe, a szocialista rendszer bukásának szimbóluma lett. Az utóbbi évtizedben a nagyobb cégek is elkezdtek a keleti kocsik felé kacsintgatni, a Trabi pedig első körben került be a szórásba. Az eredmény többnyire kiábrándító lett.

Most újabb gyártó vállalta be a kétes kimenetelű projektet. A kiváló ár-érték arányáról híres, kínai Yatming egy egész sorozatot készített belőle 1:24-es méretarányban – ekkorában eddig csak a Revell ragasztást és festést igénylő, egészen eltalált makettje volt kapható. Az alakhű Volga M21 és Pobeda M20 után nagy várakozás előzte meg a Trabantot, de a koppintásban jeleskedő kínaiak csalódást okoztak, precíz modell helyett bájos gyerekjátékot csináltak.

Ez a legjobb, amit el lehet mondani róla. Szerencséje, hogy a Trabi kedves formája mindig mosolyra fakasztja a keleti blokkban felnőtt autórajongókat. Ha eltekintünk attól, hogy egy fémből készült Trabant eleve nem lehet hiteles, elrontott arányokat, rossz méreteket látunk, miattuk pedig szertefoszlik az illúzió. Nagyok a kerekek, kicsik a kerékjáratok, vastag az ajtókeret, túl nagy sugarú ívet rajzol az övvonal.

Kár érte, mert különben látszik, hogy utánanéztek a különböző kiviteleknek és figyeltek a részletekre. A három részből álló krómlökhárítós változatot mintázták meg, az alapmodell festett, a deluxe krómozott lámpakereteket, fehér tetőt és rá egy (tetőbe szúrt) csomagtartót kapott. Van fémkerete az indexnek, kihúzták a díszlécet, ott a Sachsenring embléma és az antenna kis csonkja. Bár nem rávaló a felni, a kupakokat is kifestették.

Miért olyan nehéz eltalálni a 601-es alakját? Aki az öntőformát készítette, valószínűleg sosem látott még élőben Trabantot, fotókról dolgozott, és ha nem találják el az arányokat, az ötvenes évek stíluselemeiből egy kicsit más karakterű autó jön ki. Az internet térhódítása után mégis nehéz elképzelni, hogy nem tudták megszerezni a pontos méretadatokat. Persze talán akkor is találnánk rajta hibákat: minden centijét jól ismerjük, annyira beleégett már a tudatunkba.

Tovább:
A Player legfrissebb cikkeihez
Az autórovat újdonságaihoz
A magyar rendőr Moszkvicshoz

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

830 lóerővel igazi izomautó a Shelby Super Snake

További cikkeink a témában