A huszadik század utolsó évtizedében teljes gőzzel beindult a virtuális szerelemvonat. Egyre több szín, egyre több pixel, egyre több lehetőség a nyálcsorgatásra.
Divine Sealing
Ennek az elfeledett gyöngyszemnek a sztorija ott kezdődik, hogy 1991-ben egy japán csapat leprogramozott egy kőbunkó shoot ’em upot Sega Genesis-re (nálunk Mega Drive). A program összesen nem több mint öt pályából állt, a játékos feladata pedig csupán annyi volt, hogy egy kis űrhajóval a képernyőn felfelé repülve kilövöldözze a szembe jövő alakzatokat. Ennél már C64-en is komplexebb lövöldék kényeztették a játékosokat, így a fejlesztők nem is próbálkoztak azzal, hogy beszerezzék a Sega áldását faék egyszerűségű szösszenetükre. A játék tehát a gerilla-hadviselés terepén maradt és ennek megfelelően alig tudtak belőle eladni néhány ezer példányt, aztán örülhettek, hogy az említett cég nem perelte le róluk a gatyájukat is. Hogy mit keres ez az alkotás összeállításunkban és miért tartottak annyira a készítők a Segától? Ha a játékosnak sikerült átvergődnie az aktuális pályán, majd a pálya végén fesztiválozó főellenségen, akkor megjelent egy hálás hölgyemény, aki buzgó köszönetnyilvánítások közepette ledobálta magáról a ruháját, majd meztelenül erotikus pózokba vágta magát. Bár a rajzolt pucérkodás akkoriban – főleg mert a szexuálisan frusztrált kamaszok végre színes melleknek örülhettek – elég nagy figyelmet kapott, a tekintélyes konzolgyártó csendben megtűrte a produktumot a nem hivatalos játékkínálat tagjai között.
Knights of Xentar
A Knights of Xentar című hentai (a pornó Japánban igen kedvelt rajzolt formája) RPG-t az ELF Corp. nevű japán cég hagyta az utókorra. A távol-keleti szigetországban a program a Dragon Knight sorozat harmadik részeként látta meg a napvilágot 1991-ben, de mivel ez a széria nyugaton teljesen ismeretlen volt, ezért a Megatech nevű kiadó átkeresztelve adta ki Amerikában 1995-ben. A PC-re kiadott Xentar a szoftverkalózkodásnak hála nem lett túlzottan sikeres, így a sorozat többi tagja nem is lépte át őshazája határait. Az előző címmel ellentétben ezt a játékot már nem csak az erotikus tartalom miatt ajánljuk a figyelmedbe. A sztori ugyan nem váltotta meg a világot (mezei démonvadászat némi szimpatikus csavarral a végén), de azért ásítozásra sem volt okunk, a harcrendszer és a fejlesztés pedig már a sikeresebb Final Fantasy részeket vizionálta. A játékos a kaland során indokolatlan mennyiségű dögös manga-csajjal futhatott össze, akiket általában meg kellett mentenie valamilyen veszedelemtől, amiért ezek a harc után mindig rendkívül hálásak voltak. A Megatech Amerikában egy 13 éven aluliaknak és egy felnőtteknek szóló verzióban is kiadta a programot. Mondanunk sem kell, hogy bár az előbbiben minden mellet kitakartak, de hamar megjelent egy patch, ami eltüntette a képről azokat a kellemetlen kockákat. A játék eredeti verziója ma már kifejezett ritkaság, főleg a teljesen szinkronizált CD-s változathoz képtelenség hozzájutni.
True Love
Ugyan a konzolok ebben az évtizedben felvették a családbarát jelzőt, így merészebb erotikus tartalmakat hiába is keresnénk a Nintendo, a Sega, vagy a Sony égisze alatt, de a PC-re nézve nem volt ilyen megkötés. Mondtuk már, hogy a japánok belehúztak, ezúttal pedig egy olyan címet ajánlunk figyelmedbe, mely egy a szigetországban született új műfaj jeles képviselője. Ez az új műfaj pedig nem más, mint a randijáték, melyben a játékosnak nincsen semmi dolga, mint olvasni, megnézni a sztorit lefestő képeket, aztán amikor a program felkínálja a választás lehetőségét, dönteni, hogy éppen melyik csajt hívja meg egy fagyira, vagy mit válaszol egy adott kérdésre. Nem a True Love volt az első ebben a műfajban. A randijáték őse az említett TurboGrafx-re kiadott Dōkyūsei, melyet a Knights of Xentaros ELF-nek köszönhetünk. Mi mégis a True Love mellett tennénk le a voksunkat, hiszen ez az 1995-ben megjelent játék jóval több szabad bőrfelületet prezentált, mint a sokkal visszafogottabb Dōkyūsei-sorozat (ami egyébként is a családbarát Sega által piacra dobott Saturn nevű gépen teljesedett ki). A True Love a többi hasonló produktumnál sokkal komplexebb volt. A főhőssel főiskolás tanulmányok és minimális meló mellett kellett csajokat felhajtani, miközben egy rakás statisztikát kellett figyelemmel kísérni, úgy mint megjelenés, fáradtság, ösztöndíj, erő, vagy szenvedély. Akinek hirtelen a The Sims ugrott be, az jó nyomon jár, bár az életszimulátorral kapcsolatban nem nagyon emlékszünk kivillanó mellekre és szoknya alól kikacsintó bugyikra. A True Love pedig tele volt velük.
Leisure Suit Larry: Love for Sail!
Akinek hiányérzete támadt előző összeállításunk elolvasása után, annak igazat kell adnunk, hiszen a Larry-sorozat első része még 1987-ben röhögtette meg a játékos-társadalmat, mi mégis a Love for Sail! alcímű 1996-os epizód mellett tesszük le a voksunkat. Annál is inkább így kell tennünk, mivel – bár a Sierra előszeretettel látta el a sorozat korábbi tagjait is a Softporn adventure megjelöléssel – először ez a rész kapott korhatár-besorolást. Egy igazi játékosnak nem kell bemutatnunk az alacsony, pocakos, kopaszodó Larry-t, aki annak ellenére, hogy se nem szép, se nem okos, se nem gazdag, folyton a nőket hajkurássza. A pali hihetetlen arc! A bemutatkozó szövegét - Hello, a nevem Larry; Larry Laffer! - általában a totális lebőgés követte, mégis olyan kitartó volt, hogy olykor-olykor pottyant neki valami, a legtöbbször mégis valami oltári égés lett a sorsa. A Love for Sail!-ben emberünk egy véletlen folytán kerül egy óriási óceánjáróra, ami természetesen tele van jó nőkkel, akik ráadásul létező hírességek paródiái. (A kedvencünk Jamie Lee Coitus) A programot a dögösre rajzolt csajoknak és a temérdek fallikus szimbólumnak, az alpáriság határán egyensúlyozó poénoknak köszönhetően a felnőtt közönség a keblére ölelte. A siker után a franchise jogai gazdát cseréltek, és sajnos az ezt követő részek meg sem közelítették a nagy elődöket.
Lula: The Sexy Empire
Lula már szerepelt egyik korábbi összeállításunkban a játéktörténelem legdögösebb karakterei között, és végre elérkezett az idő, hogy ezt a merész pornóproducer-szimulátort is feltegyük a térképre. 1998-ban a Take-Two gondozásában került a boltokba ez az angol-német koprodukcióban készült 18-as karikás játék, melyben a szőke bombázóval karöltve kellett pornóbirodalmat építeni. Először csak egy poros kisvárosban lehetett házas üzletembereket megzsarolni olyan képekkel, melyeken az áldozat Lulával keveredett félreérthetetlen pozitúrákba, majd az összekuporgatott pénzből sor kerülhetett az első underground felnőttfilm leforgatására és innen már csak néhány fülledt hónap volt hátra a saját repülőgéppel és medencés penthouse-szal fémjelzett királyságig. (A repülőt utáltuk, mert a pilóta mindig megállt gumit venni.) A német rajzolók kitettek magukért; a játék rózsaszín-giccses látványvilága simán vitte a prímet még akkor is, amikor már nem volt akkora poén címet adni a negyvenedik filmnek. Valóban, lehetett kicsit repetitív a játékmenet, de az első erotikus menedzser-játéknak akkor is kijár néhány sor a ’90-es évek erotikus játékainak nagykönyvében.