A hét legjobb tech cuccai

Ezen a héten is volt mozgás rendesen a Player Szelektor rovatában, íme az öt legjobb.

1. Canon EOS M

Elérkezett a pillanat, hogy az Olympus és a Panasonic által kitaposott ösvényre a Sony és a Nikon után a Canon is belépjen. Az EOS M a cég első MILC (Mirrorless interchangeable-lens camera), így most már a Canon rajongóknak sem kell lemondaniuk egy pöttöm testbe zárt cserélhető objektíves kompakt kamera birtoklásától. Az EOS M belseje gyakorlatilag az EOS 650D DSLR-ével egyezik meg, de kihagyták (valószínűleg egyszerűen nem fért el) az elektronikus keresőt, így be kell érnünk a hátlapon terpeszkedő 3 colos kijelzővel.

2. Who Is Watching You

A Who Is Watching You egy minimalista álló-, vagy épp falilámpa, ami a nevéhez méltóan egy ipari kamerát imitál, persze annál pont egymilliószor néz ki jobban. A mattfekete fém állvány és a fém lámpatest elsőre úgy tűnik, mintha nem sok állítási lehetőséget biztosítana, de egyrészt a lámpatest megfordításával tudjuk álló, vagy fali helyzetben használni, de még ezen belül is egész szépen mozgatható a fényforrás, hogy tökéletesen bepozicionáljuk új figyelő barátunkat.

3. thodio A-BOX

Na a Dánok nem viccelnek, főleg, ha audio cuccokról van szó. A thodio kézzel készült A-BOX típusa csak elsőre tűnik viccesnek, mivel egy az 50-es évek óta a mai napig használt lőszeres dobozba rejtették el a hangzásáról elhíresült i-BOX-ukat, de nem viccből, hanem azért, mert ezt a dobozt pont arra találták ki, hogy a lehető legtöbb rezgést elnyelje, nehogy a lőszerek önálló életre keljenek. És hol hasznos m ég az ilyenfajta csillapítás? Igen, a hangsugárzóknál. 2 X 70 Watt elég, hogy a szomszédok átszaladjanak pofonverni, ráadásul a beépített akkuval bárhová magaddal viheted, már csak a telefonod kell és zene.

4. Cord-On-Board

Az okostelefonok hamar merülnek és ez alól az iPhone sem kivétel. A Cord-On-Board erre nyújt ötletes és egyszerű megoldást, ugyanis a CaseInity-s srácok egy speciális rövid töltő- és adatkábelt rejtettek a kicsit talán bumfordi iPhone 4 tokba. A bumfordiság azonban pont akkor fog jól jönni, amikor véletlenül leejted a telefonod, mivel a fennmaradó helyet puha és strapabíró műanyaggal töltötték ki, így az átlagos csinitokoknál klasszisokkal jobban véd a Cord-On-Board.

5. SOG Tactical Tomahawk

Nemrégiben összeszedtük Chuck Norris kedvenc, elpusztíthatatlan eszközeit, ahová egy taktikai kés is (nyilván, bár a Mester úgyis csak zöldségaprításra használná), de most itt a SOG taktikai Tomahawk-ja, amire egy esetleges zombitámadás esetén minden épeszű embernek szüksége lehet. A mattfekete, szigorú kinézet egy dolog, de most az Amazonon akciós a cucc, ráadásul ajándékcsomagolást is kérhetünk. Jipppíííí!

Még több ketyere a Player tech rovatában!

Ha szüleid épp most tervezik, hogy leváltják a már egy ideje döglődő telefonjukat és hajlandóak belekóstolni a smartphone-ok világába, akkor itt a segítség.

Alapvetően a szüleink még értékelik a technológiát, szeretnének online lenni, ha nem is minden pillanatban és nem feltétlenül a Facebookot értik ez alatt, azért a Google nekik is jó barátjuk és egy egyszerű navi szoftver is jól jöhet bármikor. Viszont ujjaik beidegződtek a fizikai gombokra, már talán a szemük sem az igazi és egész biztosan nem fogják órákig túrni az online irodalmat és a kézikönyveket hogy egy SMS-t meg tudjanak írni, így nekik kicsit más szempontok lesznek a fontosak.

1. Igen, az iPhone

A felhasználói élményt kis túlzással az Apple találta fel, amit ráadásul az elmúlt pár év alatt tökélyre is fejlesztett saját mobilkészülékében. Több olyan cikk, blogbejegyzés is született már, hogy nagymamák egy-két nap alatt tökéletesen megtanulták kezelni például az iPad-et, így az ősöknek sem lesz sok gondja az almás telefonnal. Ráadásul mivel nem fog nekik hiányozni a copypaste sem túlzottan, egy régebbi iPhone is tökéletesen megteszi.

2. Fizikai billentyűzet

A legtöbb klasszikus (úgynevezett feature phone) készülékről váltónak a képernyő érintése a legnagyobb akadály az okostelefonok világába való belépéshez. A fizikai nyomogatható gombokkal is rendelkező okostelefonok elég ritkák, de például a BlackBerry-k között találunk jópárat, bár itt a tanulási folyamat kicsit hosszabb lesz, mint az intuitív iOS felület esetében.
Ha viszont már ismerős vagy Android körökben, ott is van pár delikvens, mint például a Motorola Milestone 2, vagy a Sony Xperia Pro, mindkettő korrekt hardverrel, egészen vállalható áron. Hidd el, imádni fogják!

3. Nagy képernyő

Ha nincs az ősökben komoly ellenállás a tapicskolással kapcsolatban, akkor nyugodtan próbálkozhatsz egy-két nagyképű modellel. Ráadásul a hatalmas tepsik 4 col feletti képernyőin igazán kellemes a virtuális klaviatúra plusz itt a titkos fegyver a Windows Phone, amit mindenképp erőteljesen ajánlunk! A hatalmas letisztult minimalista csempés felület könnyű navigációt tesz lehetővé, a szolgáltatások pedig bőséggel elegendőek bárkinek, legyen szó navigációról, multimédiáról, vagy épp az applikációkról, még ha közel sincs annyi szoftver a Microsoft virtuális piacterén, mint a Google, vagy az Apple rendszere esetén. Ráadásul hamarosan érkezik a Windows Phone 8, ami a jelenlegi modellek árát finoman szólva is be fogja fagyasztani, mivel a mostani WP 7 alapú telefonok az új hardverkövetelmények miatt egyelőre úgy néz ki nem lesznek frissíthetőek a Microsoft legújabb és eddigi legjobb mobil platformjára.

A fentiekből nagyjából látszik mik a preferenciák, ha a szüleinket szeretnénk bevezetni a XXI-ik századba, de természetesen az első, hogy jól kikérdezed őket a fenti problémákról, lehetőségekről és csak azután rohansz a boltba új telefonért.

Még több infó kell az okostelefonok világából? Kattints!

Sarah Parcak régész nem szeret feleslegesen földet túrni. Mi lenne, ha a műholdakkal előbb szépen feltérképeznék a kiszemelt területeket?

Az előadásokról

A TED előadásokon korunk legnagyobb koponyái, tudósok, tanárok, művészek, őrültek mesélnek arról, ami épp foglalkoztatja őket. Teszik mindezt közérthetően és ami talán a legfontosabb szórakoztatóan, így azon vesszük észre magunkat, hogy negyed óráig képtelenek vagyunk megmozdulni, mert egy videót nézünk épp például a fekete lyukak keletkezéséről, vagy épp arról hogyan használja a NASA a papírhajtogatás fortélyait a legkomolyabb fejlesztéseinél. Minden vasárnap délután, ebéd után, ha már a tested úgysem mozdul, kicsit pörgesd fel az agyad. Hidd el, megéri!

A mai program

Ezen a rövid TED Fellow előadáson Sarah Parcak bemutatja az űrrégészet területét, ahol a speciális teleszkópok és föld körüli kamerák segítségével műholdfelvételeket készít az elveszett helyek és múltbeli civilizációk nyomainak kereséséhez.

Ha még mindig tornáztatnád az agyad, akkor kattints ide!