Bázis az örök fagy birodalmában, agymosó központ és egy barlang, amelyet kifejezetten atomtámadások ellen fejlesztettek ki. Ezeket a katonai bázisokat Hollywood bármikor felhasználhatná egy tudományos-fantasztikus film díszleteiként  és volt, amelyiket fel is használta.

Thule légibázis, Grönland

A Thule légibázis az amerikai hadsereg legészakabbra fekvő létesítménye, amely nyolcszáz mérfölddel az északi sarkkörtől északra, az örök fagy birodalmában várja azokat, akik valamit eléggé elcsesztek ahhoz, hogy egy ilyen helyre helyezzék át őket. A ballisztikus rakétatámadások korai előrejelzésére szolgáló központot még 1953-ban építették, hátha a szovjeteknek eszükbe jutna megkínálni néhány atomrakétával az egyébként is hanyatló nyugatot, de erre szerencsére sosem került sor.

Az időjárás miatt a légibázis összesen három hónapon keresztül megközelíthető, így az itt szolgálatot teljesítők nem sűrűn mennek szabadságra, cserébe élvezhetik a -50 fokos hőmérséklet áldásait, például a röptében megfagyó vizet.

Diego Garcia haditengerészeti utánpótlás bázis

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért olyan irdatlan magasak az amerikai hadi kiadások, elég ha megnézzük a Diego Garcia bázist, amely Indiától ezer mérföldnyire, az óceán közepén tölti be stratégiailag nagyon fontos és drága szerepét. Ide nem rendelsz csak úgy pizzát, ha megéheztél, de ha mégis, akkor számíts rá, hogy a szállítási költség miatt jelzálogot kell felvenned a házadra.

A bázis külvilágtól való elzártsága ugyanakkor hasznos is: egyike azoknak a helyeknek, ahonnan problémamentesen tudják követni a műholdak pályáját, és itt található azon nagyon kevés megfigyelő rendszerek egyike is, amelyek a mélyűrben található objektumokat követik nyomon.

HAARP kutatóállomás

Kutató, persze  horkannának fel most a konteó hívők. Talán inkább tudatmódosító, földrengés-előidéző, időjárás irányító állomás. A hivatalos verziónál maradva: a High-Frequency Active Auroral Research Program, magyarul nagyfrekvenciás aktív tiltott gondolatokat (áthúzva) ionoszféra-kutató program 180 antenna által keltett magas frekvenciás rádióhullámokkal lövöldözte az ionoszférát, hogy így kapjanak információt a működéséről.

Akik inkább az agymosásban vagy a földrengéses sztoriban hisznek, azoknak valószínűleg jó hír, hogy az állomást 2014 nyarán bezárták, mert az egész világ gondolkodásának a befolyásolása nem érte meg a 2,5 millió dolláros éves költséget. Ha az elmúlt három hónapban néztél cicás videókat az interneten, akkor van egy rossz hírünk: teljes mértékben a saját döntésed volt.

Cheyenne mountain Complex

Egy hatalmas katonai erődítmény egy gránithegység belsejébe faragva? Természetesen az amerikai hadsereg áll mögötte, akik 1966-ban beköltöztek gyakorlatilag egy barlangba, hogy a lehető legjobban védve legyenek az akkoriban elég sanszosnak tűnő atomháborútól. És hogy mennyire vannak védve? A komplexumot belül 25 tonnás acélajtók védik, és több szoba rugókon fekszik, hogy ezzel is tompítsák egy esetleges atomrobbanás rengéseit. Nem véletlen, hogy a komplexum a hollywoodi filmesek fantáziáját is megmozgatta, feltűnt többek között a Csillagkapuban, a Terminátor 3-ban és egy sor másik filmben is.

Mesterséges sziget a dél-kínai-tengeren

És rajta egy kifutópálya, amelyről akár vadászgépek is fel tudnak szállni  ez utóbbi, ami a Fülöp-szigetek kormányát inkább aggasztja, bár az állítólagos kínai légibázisról egyelőre még nagyon keveset lehet tudni. Ami biztos, hogy Kína az elmúlt években több mesterséges szigetet is létrehozott a tengerben, amelyek alapján igényt tarthat a környező területekre - és ezzel együtt a környező területek alatt fekvő olaj- és gázmezőkre is -, a kiharcolt tulajdonjogot pedig minden bizonnyal szeretné bebiztosítani valahogy, így a tenger közepén létrehozott légibázis terve nem is akkora őrültség, mint amekkorának elsőre tűnik.

Az biztos, hogy valami épül:

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában