Jöhet az Apple-karkötő és a tízcolosnál nagyobb iPad, egy legendás terméktől viszont valószínűleg örökre elbúcsúzhatunk. Handrás, a legnagyobb magyarországi Apple Premium Reseller-hálózat atyaúristene egy csinos kis infografikában foglalta össze, mire izgulhatnak még idén az Apple-fanok.

Ahogy tavaly, várhatóan idén is szeptemberben jön az új iPhone (amiről annyi mindent hallottunk már, hogy mi sem tudjuk, mit higgyünk el belőle), majd októberben a tavalyinál talán kevésbé látványos iPad-frissítés  eddig semmi extra, hacsak az Apple elő nem húz a tarsolyból egy tízcolosnál nagyobb kijelzővel szerelt iPad Prót, amiről már jó ideje suttognak Apple-körökben.

Nagyon érik már valamilyen óra vagy karkötő is, amire ráaggatható a mostanában divatos wearable jelző, de ha lesz ilyen, akkor az Apple-nek jó nagyot kell gurítania, hogy kiemelkedjenek az ezernyi okosóra és fitneszkarkötő arctalan tömegéből. Ja és persze az Apple nem feledkezik meg a macesekről sem, szinte tuti lesz iMac- és MacBook Pro-frissítés is.

Handrás nagyvonalúan elsiklott felette, de mi azért emlékezzünk meg róla, hogy ősszel érkezik az első olyan sorozatgyártott autó is, amiben már alapfelszereltség lesz az Apple CarPlay infotainment rendszer.

Ami nem lesz: az Apple minden bizonnyal örökre nyugdíjba küldi az iPod zenelejátszót, amelyet már jó ideje nem frissítettek, de Handrás szerint idén új Mac Próra és retina kijelzős MacBook Airre sem érdemes spórolni  ezek talán jövőre érkezhetnek majd meg a boltok polcaira.

(Forrás: iMagazin)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés