A Google bemutatta a Nexus-sorozatának legújabb tagjait, valamint techberkekben a Microsoft saját készítésű telefonjáról pletykálnak.

Kiteljesedett a Nexus-család

Bár a hírhedt Sandy hurrikán miatt a nagy sajtóesemény elmaradt, a Google szépen csendben bejelentette a Nexus-sorozatának legújabb darabjait. A Nexus-termékek az androidos világban azért különlegesek, mert azokon fut a robotos operációs rendszer úgy, ahogy azt a Google megálmodta, mindenféle gyártói belepiszkálás nélkül. További előnye ezeknek a telefonoknak és tableteknek, hogy a frissítések rájuk érkeznek meg a leghamarabb, nem kell ugyanis a különböző gyártókra és szolgáltatókra várni. Noha a Google saját termékként adja el őket, mégsem ő gyártja a hardvert: a jelenlegi három csúcs-Nexust három különböző cég készíti.

Az újdonsült Nexus-család legkisebb tagja az LG Nexus 4 telefon, amelyről már régóta hallottunk pletykákat. A Google nem bonyolította túl az új termékek elnevezését: vették a Nexus szót, majd utána rakták, hogy hány colos a képernyőméret. A Nexus 4 tehát négycolos kijelzővel rendelkezik, a hozzá tartozó 1280x768-as felbontással pedig a pixelsűrűség-megszállottak is elégedettek lesznek. A vezeték nélkül is tölthető telefon a Jelly Bean legújabb, 4.2-es verziójával érkezik, és – egyébként az egész Nexus-családdal egyetemben – rendkívül kedvező áron kínálják.

Az Asus által gyártott Nexus 7 táblagép a Jelly Bean úttörőjeként már korábban megjelent a piacon, a nagy bejelentésre viszont az ő specifikációit is frissítették. Rendkívül kedvező fogadtatásban részesült, ugyanis a gyártási költségen eladott készülék tulajdonságait a kor elvárásaihoz igazították, így egy olcsó, de igazán használható tabletet vehettek kézbe a vásárlók: akkoriban a Nexus 7 volt a hétcolos táblagépek királya. A frissített modell három változatban kapható: 16 GB és 32 GB tárhellyel, az utóbbi választható mobilnettel vagy anélkül. Kérdés azonban, hogy a nemrég megjelent iPad mini mennyire fogja megváltoztatni az erőviszonyokat a kisebb tabletek piacán.

A táblagépek között a retinakijelzős iPadnek lenne a legnagyobb felbontása? Többé már nem, ugyanis a Samsung által gyártott Nexus 10 a maga 2560x1600-as felbontásával az eddigi címvédőt is maga mögé utasítja. A tesztek szerint a 16 és 32 GB tárhellyel érkező tablet az eddigi legjobb teljesítményű a tízcolos androidos táblagépek között. Nem hinném, hogy a Nexus 10 valaha is az iPad komoly ellenfelévé nőné ki magát, azonban a kedvező ára miatt biztosan a karácsonyi szezon egyik kedvence lesz.

A néven kívül az Andoid 4.2 köti össze a jelenlegi Nexus-családot, aminek talán legérdekesebb szolgáltatása a Google Now. Ha már a Google úgyis mindent tud rólad, akkor miért ne profitálhatnál abból te is? – talán ez a gondolat fogalmazódott meg az alkotók fejében, amikor kitalálták a szolgáltatást. A Google Now (az engedélyeddel) hozzáfér a Gmail-fiókodhoz, és az ott található repülőgép-, hotel- és jegyfoglalásokat nyilvántartva megjeleníti a rendszerezett információkat akkor, amikor az éppen szükséges lehet: például landolás után megadja annak a hotelnek az adatait, ahol szállást foglaltál, vagy figyelmeztet, hogy el kellene már indulni a koncertre, aminek a jegyfoglalási megerősítése szintén a beérkező üzeneteid között hever. Kicsit hátborzongató, de hasznosnak bizonyulhat.

Készül a Surface Phone?

A Microsoft a Surface táblagépek után saját telefont is gyártana? Egyre több információ arra utal, hogy már folyamatban van a (nem hivatalosan csak Surface Phone-nak hívott) telefon tesztelése. A források szerint a Microsoft valóban fontolgatja saját telefon piacra dobását, de ez csak a B terv lenne, és akkor történne meg, ha a jelenlegi formájában más gyártók nem tudnák sikerre vinni a Windows Phone 8-at. Amellett, hogy még egyáltalán nem biztos a Surface Phone piacra dobása, a Nokia vezérigazgatója már részletekbe menően elemezte egy nyilatkozatában, miért nincs félnivalója a finn cégnek a fantomtelefontól. Azért ez egy kicsit gyanús, nem?

Tovább:
A Player újdonságaihoz
A techrovat legfrissebb cikkeihez
Mike Brewer-interjúnkhoz 

(Forrás: The Verge)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában