A technológia bizony a gyerekszobában sem jön rosszul. A megfelelő ketyeréknek helye van még a legkisebbek mellett is.

1. Netrádió

Egy WiFi rádió a friss apukák legjobb barátja. A friss apuka az elmúlt időszakban nem aludt túlzottan sokat épp ezért akkora táskák vannak a szeme alatt, amikbe egy kéthetes túra felszerelései is simán elférnek. A zene pedig megnyugtat és ez általában igaz a babákra is, a Tivoli Audio Networks pedig amellett, hogy gyönyörű még jól is szól és nem kell hozzá PC, hogy a több ezer netrádió műsorát halljuk. Na, nem trash metált, vagy dubstepet kell a kölöknek nyomni, hanem például a Birdsong webrádiót, ahol a nevéhez méltóan 0-24-ben megy a madárcsicsergés, ami zseniális, hiszen már-már hipnotikusan hat a gyerkőcökre, ami viszont jó hatással lesz az apa alvásmennyiségére.

2. Házi planetárium

Szintén a Home Entertainment kategória egyik csúcsa a Sega Homestar Extra planetárium, amivel a világegyetemet varázsolhatjuk fel a gyerekszoba plafonjára. A Sega gépe egyrészt színes, ami kifejezetten jót tesz a látványnak, ráadásul cserélhető a miniatürizált, kivetíthető égbolt, így a webrádióval kiegészítve, komoly éjszakai altatóprogramot szervezhetünk a kicsiknek, csak ne aludjunk el előbb, mint akit épp altatni szeretnénk.

3. Babamonitor

Nem feltétlenül etikus dolog a gyerek után kémkedni, de bizonyos korig nagyon hasznos tud lenni. Személy szerint nem szeretem túlzottan a kamerás babaőröket, bőven elég, ha halljuk a trónörököst a másik szobában. Ennél eggyel tovább megy a Sikker koncepciója, mely két különleges, digitális karkötőből áll, amelyekkel szülő és gyerek virtuálisan összekötheti egymást. A baba karján lévő érzékelő figyeli a testhőmérsékletet, a pulzusszámot és ha valamilyen változás áll be az ideális (alvó) állapothoz képest, akkor riasztja a másik karkötő tulajdonosát.

4. A bútor

Egészen elképesztő ötlet a Jekca építőkockákból összerakható gyerekbútora. Azon túl, hogy elképesztően jó móka apró műanyagtéglákból saját kezűleg összerakni a gyerekszoba bútorait, még a kreativitásunkat is kiélhetjük ezekkel a zseniális ötlettel. A széktől, az asztalokon át a tévéállványig mindent felépíthetünk magunknak, ráadásul, ha úgy tartja kedvünk, akár hetente átépíthetjük a szobát.

5. A dekoráció

Vagy beérjük a klasszikus fehér falakkal, esetleg választhatunk a milliónyi gyerekszobába szánt tapéta közül, de egy igazán jófej apuka felbérel egy hús-vér graffitist, hogy a lurkó szobáját feldíszítse. Stefan Vandegehuchte igazi ketyerefanatikusként pont így tett és az eredmény (pontosabban a folyamat, majd a végén az eredmény) ebben az inspiráló és kifejezetten vidám videóban tekinthető meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés