Nem szeretnénk vallási vitákba bonyolódni az iOS és az Android fanok között így a cikk végén árnyaljuk is kissé az eredményeket, de a Crittercism által készített kutatás során több mint 214 millió applikációs fagyást elemeztek a két platformon tavaly november, decemberben, ahol az Apple áll vesztésre. Bár a két operációs rendszeren futó alkalmazások aránya jócskán az Apple oldalára dönti a mérleget a maga 162 millió, kontra 52 millió applikációjával (Android), a százalékos eloszlás szempontjából releváns adatokat kapunk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Crittercism által kifejlesztett bug reporting szoftvert háromszor annyian használták iOS platformon, mint Androidon, így a számok mindkét oldalon impozánsak, épp ezért egészen nyugodtan hívhatjuk reprezentatívnak a felmérést.

A sajnálatos listát egyértelműen az Apple iOS 5-ös oprendszere vezeti, a maga 28.64%-os rátájával, de a 4-es verziók is bőven 30% feletti alkalmazáshibát tudhatnak magukénak. Az Androidnál a legnagyobb készülékdömpinget megélt 2-es verzió összességében 11-13%-al messze jobban teljesít almás riválisainál. Ez mindeddig szép és akár még elhamarkodott eredményhirdetésre okot adhatna, de nézzünk kicsit a függönyök mögé. Egyrészt az Android oldalán komoly fegyvertény, hogy a legtöbb alkalmazásnál bekapcsolhatjuk az automatikus frissítést, míg iOS eszközünk esetében ezt mindig magunknak, manuálisan kell elvégeznünk, így sokkal valószínűbb, hogy egy oprendszerváltás után (mondjuk valamely 4 pont valahányról a legfrissebb verzióra való ugráskor) a megszokott és szeretett appjaink bizony rendre befagyhatnak.

Ráadásul a szoftverfejlesztőknek maguknak kell ellenőrizniük termékeiket (akár Androidon, akár iOS-en), hogy minden rendben megy-e a friss verzión, ami legtöbbször manuális és hosszadalmas folyamat, így eltelik egy kis idő, hogy (amennyiben szükséges) a frissítéseket letölthessük saját készülékünkre. Másrészt a versenyből hiányzik az Android legfrissebb, 4.0-ás Ice Cream Sandwich oprendszere, amin a szaksajtó és a felhasználók szerint is van még mit reszelnie a Google mérnökeinek, így a felmérésben nem tudták érdemben összeereszteni a legfrisebb almás és robotos rendszert kutatók.

És hogy mitől omlik össze egy app? Ennek rengeteg oka lehet a Crittercism ügyvezetője, Andrew Levy szerint. Egyrészt jó látható, hogy a komolyabb fejlesztőbrigáddal rendelkező cégek szoftvereinél jóval alacsonyabb a hibaszázalék (második kép), másrészt azok az alkalmazások, amik a készülékek egyéb hardverelemeit használják (mozgásérzékelő szenzor, GPS, kamera stb.), illetve amelyek harmadik féltől érkező szolgáltatásokat is használnak (pl. valamely hirdetési, vagy elemző rendszert) ott magasabb a meghibásodások száma.

Konklúzió? Nincs. Bár az adatok érdekesek, mi mindenképp megvárnánk, amíg mind az iOS 5, mind pedig az Ice Cream Sandwich kiforrja magát, hiszen egy új oprendszer, még ha egy bevált és stabil régi verzióra is építkezik, nem lehet hibátlan és a fejlődés, az új szolgáltatások sokszor feledtetni tudják és fogják a kezdeti bosszúságokat, a kötelező javításokról nem is beszélve.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés