Bluetooth, basszus, boldogság. Nem olcsó, de jó. A Klipsch vezeték nélküli hangszórója pici, de olyat mutat, amit általában a nagyok tudnak.

Nem véletlenül fél az ember a Bluetooth-hangszóróktól, főleg, ha a kedves hallgató még esetlegesen komoly mélységeket és magasságokat is keresne a zenében, mivel nem ezek az eszközök alkalmasak az értő fülek zenehallgatási szokásainak kiszolgálására. A Klipsch GiG már az árképzésével is tisztázza a helyzetet, 60 ezer kemény forint, de mit kapsz ennyi pénzért? Elég sokat. Elfér a tenyeredben, szép, és méretéhez képest igen bivalyul szól.

Ez az apró hangszórón (9,1 cm széles és 17,8 cm hosszú, 20 W teljesítményre képes) mindössze egyetlen gomb van, de nem is kell több, ezen keresztül tudod bekapcsolni és csatlakoztatásra bírni is, meg is van minden pikk-pakk, ha pedig nem bízol a Bluetooth-ban, akár 3,5 mm-es jack kábellel dughatsz rá bármit, ami jólesik. Alap hangerőn, egyetlen töltéssel tizenkét órát húz ki, maximumon négyet, de nem igazán fogod kihasználni a legnagyobb hangerejét. Azért nem, mert sajnos ekkor jelentkezik a GiG egyik hibája: nagyobb basszusok esetén torzít egészen magas hangerőre tekerve. Kis kompromisszummal viszont még mindig nagy hangerőn hallgathatsz zenét, szép minőségben.

A GiG méretéhez képest igen telt hangot képes kiadni magából, egyértelműen azok számára készült, akik minőségre vágynak akkor is, ha csak valami random helyen szeretnének zenét hallgatni, lehetőleg nem fülesen keresztül, többnyire telefonról vagy egyéb Bluetooth-képes eszközről. Minden tartományban szépen muzsikál (szó szerint), elképesztő, hogy miféle basszusok szállnak elő belőle, élő és elektronikus zenékhez egyaránt jól működik, remek sztereóval.

Ez a csöpp erőmű egyébként remekül funkcionál kihangosítóként is, de sajnos akad egy, igazán idegesítő hibája, ami viszont csak azok számára lesz furcsa, akik sokszor hagyják magukra a párosított eszközeiket. A GiG ugyanis az összekapcsolt, de nem használt eszközöket (zenehallgatáson kívül, csendben felejtve, természetesen) felélesztése után sok esetben nem tud újra folyamatos hangot kiadni magából, akadozni kezd, ilyenkor jobb, ha újrakezdjük az összepárosítási procedúrát. Ez mondjuk nem nagy cucc, és tényleg attól függ, hogyan hallgatsz zenét.

Ha a folyamatos lejátszásra esküszöl, és olyan hordozható hangfalat szeretnél, ami valóban jól szól, minden tartományban meglepően muzsikál, erős basszusokkal operál, akkor jó választás a GiG, egyszerű, de pofás külsővel és remek hangi adottságokkal rendelkező apróság, ami a kategóriájának legjobbjai között van. De ez a gyártó cégtől el is várható.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában