A Huawei igen komolyan vette az idei MWC-t. Egyrészt az egyik leglátványosabb stand volt az övék, tekintve, hogy a plafontól a padlóig LED kijelzőkkel takartak mindent, ráadásul igen durva készülékeket mutatott a nagyközönségnek. Jó látható, hogy a ZTE-vel szemben, akik hardveresen mindent tudnak a másik Kínai óriás a Huawei a formatervre is odafigyel, így lehetséges, hogyaz ő 4 magos CPU-val és 16 magos! GPU-val szerelt, brutális készülékük nem csak gyors, de kifejezetten szépre sikeredett. A telefonok mellett a tabletek is főszerepet kaptak náluk az idei MWC-n. A Motorola sajnos nem durrantott, hiszen az Amerikai gyártó főleg a hazai piacot célozza meg, így nem a Barcelonai MWC-n lövik el a puskaport, hanem a januári CES-en Las Vegasban. Így gyakorlatilag ismeretlen újdonságot nem is láttunk a standon, de a két új XOOM 2 tablet (egy 10.1 és egy kisebb 8.9 colos Media edition verzió) megmutatta magát a standon néhány középkategóriás modell é s a MotoActive sportóra/külső kijelző. Az Alcatel sem villantott a kiállításon, hozta a szokásos és már ismert készülékeit, ennek ellenére úgy éreztük, hogy nem érdemes kihagyni a standlátogatást, mivel az olcsó készülékek között egész korrekt darabokat tettek le az utóbbi időben az asztalra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

A Windows 11 néha olyan lassú, hogy az ember bottal verné szét, ha tudná

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés