Nokia a kamerakirály

Ha eddig bárkinek kétsége lett volna afelől, hogy a Nokia elmebeteg telefonja a PureView 808 a legkomolyabb fotós, videós mobil, annak itt a bizonyíték.

Anno, amikor Barcelonába látogattunk az idei MWC világkiállításra, mély megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a Nokia egy Symbian (???) alapú 41 megapixeles (!!!) képérzékelővel ellátott mobilt mutat be. A megdöbbenés állkeresgetésbe fordult, amikor az első kinyomtatott, már-már óriásplakát méretű képeket megláttam, amit állítólag a PureView 808 kamerájával lőttek. Aztán kézbe fogva kiderült, hogy bizony ez nem kamu és a Nokia valami olyat alkotott, amitől még a komolyabb fotógépgyártók felső kategóriás kompakt fényképezőgépei is zokogva vonulnak a sarokba, ha a képminőségről van szó. Természetesen egy fényképezőgép esetében nem a megapixel a legfontosabb adat és a funkciók és egyéb hardver, sőt szoftverkomponensek is fontosabbak, de azt nyugodtan ki merem jelenteni, hogy a PureView 808 nem egy kamerás mobil, hanem egy mobilos kamera és azok közül jelenleg messze a legjobb.

A készülék alapja sajnos az a Symbian, ami gyakorlatilag már nem létezik, de erre azért volt szükség, mert a Nokia a saját oprendszerét úgy csavarta, facsarta, alakította, hogy elbírjon ezzel a bődületes adatmennyiséggel és szenzorral. Látszott is februárban, hogy korántsem kiforrott még a telefon, sokszor dadogott, döcögött, de amit kép-, és videófelvételben produkált az egész egyszerűen lenyűgöző. A fenti videó igen érdekes abból a szempontból, hogy sűrűn változnak a fényviszonyok (és amúgy sincs nappali világosság egy koncerten), a színek, ami komolyan kiakaszt még egy jobb videokamerát is, ennek ellenére az egészet egy PureView 808-al rögzítették, így mindenki meggyőződhet az elmebeteg masina képességeiről. Ha nem Symbian lenne az alapja a készüléknek, azonnal rohannék a boltba egyért, de mivel most már hivatalos az infó még várok, ugyanis a legújabb Windows Phone 8 alapú Nokiák között (ha addig még életben marad a gyártó) lesz olyan, ami a PureView technológiát használja, bár kissé butított verzióban, hiszen a Windows 8 sincs még felkészítve egy 41 megapixeles érzékelőre. Bár sanszos, hogy a PureView-es WP8 Nokiák megjelenése átcsúszik jövő év elejére, addig legalább felkészülhetünk pénztárcailag a dologra.

Még több okostelefon a Playeren!

Megijedni nem kell. Nem lesznek bonyolult szakszavak és kifejezések, pár alapvető és egyszerű tippet adunk a kezdő hobbifotósoknak, hogy szebb képek készüljenek a verőfényes napsütésben, vagy az éjszakai mulatozás alkalmával.

A fotózás nem ördöngösség és kis figyelemmel könnyen komoly hobbivá válhat. A legfontosabb, hogy ne menjen el a kedvünk rögtön az első pár kattintás utáni eredménytől, de ha ezt a pár szabályt betartod jó eséllyel hobbifotós válik belőled.

1. Figyeld a fényt!

A legjobb, ha kerülöd a hátulról érkező erős megvilágítást, kivéve, ha pont az a cél, hogy a szereplők ne legyenek felismerhetőek, csak a kontúrjaik maradjanak meg. Ha nincs más lehetőség és mindenképp hátulról érkezik a fény, akkor használj vakut (kompakt kamerák esetében max. 1-2 méterről), így valamennyire látszani fognak az arcok is a képen. A legjobb ha a megvilágítás oldalról, kicsit elölről, éles szögben éri a témát, ettől nem fognak kiégni az arcok és a bőr, ráadásul kicsit játékosabb, sejtelmesebb lesz tőle a kép is. Ha természetben, vagy kültéren fotózol legjobb, ha reggel vagy késődélután teszed ezt, mivel ilyenkor a fények lágyabbak, amivel kifejezetten szép, artisztikus fotókat készíthetünk.

2. Ne középre!

Az egyik legalapvetőbb hiba, hogy a lényeg a fotó közepén látható. Ez az amiből 90%-os biztonsággal megállapítható, hogy profi, vagy amatőr készítette-e a képet. Ha nem is kell tudományos számológéppel kalkulálni az aranymetszés szabályát, a kétharmad, egyharmad megoldás is remekül működik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fotózandó témát nem középre, hanem a kép egyik széle felé (a képet fejben három részre osztva) az egyik szélső harmadba toljuk, így sokkal izgalmasabb képet kapunk a végén. Ha esetleg a nagy sietségben nem sikerül a kamerát szépen pozicionálni, akkor se ess kétségbe, utólagos képkivágással még simán megtalálod a helyes képarányokat.

3. Stabil kéz

Elsőre talán banális tanácsnak tűnik, de a bemozdult képek legjobb ellenszere, ha a kamera stabil, mint a cövek. Nyilván senki nem fog profi, háromlábú (ún. Tripod) állvánnyal szaladgálni nyaralás közben (bár láttunk már ilyet), de egy fal, pózna, asztal, vagy szék csodákat tehet, ha azon támasztod meg azt a kezed, amiben a gép van, sőt igazából mindkét kéz és azok kitámasztása ajánlott. Ha a téma messze van és használnod kell a kamera zoom funkcióját (kizárólag optikai zoomot, hiszen a digitális rontja a kép minőségét) akkor különösen fontos a stabil kéz, ugyanis minél nagyobb a zoom (minél messzebb van a céltárgy, vagy személy), annál biztosabb hogy bemozdul a kamera, ha csak simán kézben tartod.

4. Barátkozz a fotógéppel

Ma már a legolcsóbb (de márkás) kompakt fényképezőgépek is több és jobb szolgáltatásokat nyújtanak, mint akár csak 1-2 éve. A komolyabb kompaktok pedig még kis manuális játékot is engednek, ahol olyan alapvető beállításokat módosíthatunk, mint például a fehéregyensúly (segít, hogy a színek valódiak legyenek a képen), a rekeszidő (a beérkező fény mennyiségét szabályozza) és akár a fókusz (mi legyen éles a képen és mi nem). Ne szégyelld, vedd elő a gép kézikönyvét, vagy típus alapján keresd meg online és kezdj el ismerkedni a gép tulajdonságaival eszköztárával és élesben is próbáld ki a funkciókat. Figyeld meg, hogy néhány próbálkozás után a fenti szabályokra is figyelve sokkal többször fogod hallani a De jól nézek ki ezen a fotón! Nagyon szép lett a kép! felkiáltásokat.

Még több tipp, hogy könnyebb legyen az életed!

A kilencvenes évek elején robbantott a TurboGrafx-16 nevű játékkonzol, ami egyszerre 482 szín megjelenítésére volt képes és CD meghajtót is lehetett hozzá venni, amivel izmos éveket vert a konkurenciára. Ez a csodamasina bőszen berúgta az ajtót, aztán orrlógatva távozott, hiszen a programozók nem voltak hajlandóak fejleszteni rá. Igaz, hogy ezzel a csúnya bakival indult, de még így is a grafikai teljesítmény robbanásszerű fejlődéséről szólt ez az évtized. Ha pedig fejlődő grafika, akkor ugye egyre részletgazdagabb mellek; a japánok legalábbis így gondolták. Nem kellett azért félteni az amerikaiakat, de még a németeket sem. Kedvenc évtizedünk top5-ös szexjáték-összeállítása következik.

Divine Sealing

Ennek az elfeledett gyöngyszemnek a sztorija ott kezdődik, hogy 1991-ben egy japán csapat leprogramozott egy kőbunkó shoot ’em upot Sega Genesis-re (nálunk Mega Drive). A program összesen nem több mint öt pályából állt, a játékos feladata pedig csupán annyi volt, hogy egy kis űrhajóval a képernyőn felfelé repülve kilövöldözze a szembe jövő alakzatokat. Ennél már C64-en is komplexebb lövöldék kényeztették a játékosokat, így a fejlesztők nem is próbálkoztak azzal, hogy beszerezzék a Sega áldását faék egyszerűségű szösszenetükre. A játék tehát a gerilla-hadviselés terepén maradt és ennek megfelelően alig tudtak belőle eladni néhány ezer példányt, aztán örülhettek, hogy az említett cég nem perelte le róluk a gatyájukat is. Hogy mit keres ez az alkotás összeállításunkban és miért tartottak annyira a készítők a Segától? Ha a játékosnak sikerült átvergődnie az aktuális pályán, majd a pálya végén fesztiválozó főellenségen, akkor megjelent egy hálás hölgyemény, aki buzgó köszönetnyilvánítások közepette ledobálta magáról a ruháját, majd meztelenül erotikus pózokba vágta magát. Bár a rajzolt pucérkodás akkoriban – főleg mert a szexuálisan frusztrált kamaszok végre színes melleknek örülhettek – elég nagy figyelmet kapott, a tekintélyes konzolgyártó csendben megtűrte a produktumot a nem hivatalos játékkínálat tagjai között.

Knights of Xentar

A Knights of Xentar című hentai (a pornó Japánban igen kedvelt rajzolt formája) RPG-t az ELF Corp. nevű japán cég hagyta az utókorra. A távol-keleti szigetországban a program a Dragon Knight sorozat harmadik részeként látta meg a napvilágot 1991-ben, de mivel ez a széria nyugaton teljesen ismeretlen volt, ezért a Megatech nevű kiadó átkeresztelve adta ki Amerikában 1995-ben. A PC-re kiadott Xentar a szoftverkalózkodásnak hála nem lett túlzottan sikeres, így a sorozat többi tagja nem is lépte át őshazája határait. Az előző címmel ellentétben ezt a játékot már nem csak az erotikus tartalom miatt ajánljuk a figyelmedbe. A sztori ugyan nem váltotta meg a világot (mezei démonvadászat némi szimpatikus csavarral a végén), de azért ásítozásra sem volt okunk, a harcrendszer és a fejlesztés pedig már a sikeresebb Final Fantasy részeket vizionálta. A játékos a kaland során indokolatlan mennyiségű dögös manga-csajjal futhatott össze, akiket általában meg kellett mentenie valamilyen veszedelemtől, amiért ezek a harc után mindig rendkívül hálásak voltak. A Megatech Amerikában egy 13 éven aluliaknak és egy felnőtteknek szóló verzióban is kiadta a programot. Mondanunk sem kell, hogy bár az előbbiben minden mellet kitakartak, de hamar megjelent egy patch, ami eltüntette a képről azokat a kellemetlen kockákat. A játék eredeti verziója ma már kifejezett ritkaság, főleg a teljesen szinkronizált CD-s változathoz képtelenség hozzájutni.

True Love

Ugyan a konzolok ebben az évtizedben felvették a családbarát jelzőt, így merészebb erotikus tartalmakat hiába is keresnénk a Nintendo, a Sega, vagy a Sony égisze alatt, de a PC-re nézve nem volt ilyen megkötés. Mondtuk már, hogy a japánok belehúztak, ezúttal pedig egy olyan címet ajánlunk figyelmedbe, mely egy a szigetországban született új műfaj jeles képviselője. Ez az új műfaj pedig nem más, mint a randijáték, melyben a játékosnak nincsen semmi dolga, mint olvasni, megnézni a sztorit lefestő képeket, aztán amikor a program felkínálja a választás lehetőségét, dönteni, hogy éppen melyik csajt hívja meg egy fagyira, vagy mit válaszol egy adott kérdésre. Nem a True Love volt az első ebben a műfajban. A randijáték őse az említett TurboGrafx-re kiadott Dōkyūsei, melyet a Knights of Xentaros ELF-nek köszönhetünk. Mi mégis a True Love mellett tennénk le a voksunkat, hiszen ez az 1995-ben megjelent játék jóval több szabad bőrfelületet prezentált, mint a sokkal visszafogottabb Dōkyūsei-sorozat (ami egyébként is a családbarát Sega által piacra dobott Saturn nevű gépen teljesedett ki). A True Love a többi hasonló produktumnál sokkal komplexebb volt. A főhőssel főiskolás tanulmányok és minimális meló mellett kellett csajokat felhajtani, miközben egy rakás statisztikát kellett figyelemmel kísérni, úgy mint megjelenés, fáradtság, ösztöndíj, erő, vagy szenvedély. Akinek hirtelen a The Sims ugrott be, az jó nyomon jár, bár az életszimulátorral kapcsolatban nem nagyon emlékszünk kivillanó mellekre és szoknya alól kikacsintó bugyikra. A True Love pedig tele volt velük.

Leisure Suit Larry: Love for Sail!

Akinek hiányérzete támadt előző összeállításunk elolvasása után, annak igazat kell adnunk, hiszen a Larry-sorozat első része még 1987-ben röhögtette meg a játékos-társadalmat, mi mégis a Love for Sail! alcímű 1996-os epizód mellett tesszük le a voksunkat. Annál is inkább így kell tennünk, mivel – bár a Sierra előszeretettel látta el a sorozat korábbi tagjait is a Softporn adventure megjelöléssel – először ez a rész kapott korhatár-besorolást. Egy igazi játékosnak nem kell bemutatnunk az alacsony, pocakos, kopaszodó Larry-t, aki annak ellenére, hogy se nem szép, se nem okos, se nem gazdag, folyton a nőket hajkurássza. A pali hihetetlen arc! A bemutatkozó szövegét - Hello, a nevem Larry; Larry Laffer! - általában a totális lebőgés követte, mégis olyan kitartó volt, hogy olykor-olykor pottyant neki valami, a legtöbbször mégis valami oltári égés lett a sorsa. A Love for Sail!-ben emberünk egy véletlen folytán kerül egy óriási óceánjáróra, ami természetesen tele van jó nőkkel, akik ráadásul létező hírességek paródiái. (A kedvencünk Jamie Lee Coitus) A programot a dögösre rajzolt csajoknak és a temérdek fallikus szimbólumnak, az alpáriság határán egyensúlyozó poénoknak köszönhetően a felnőtt közönség a keblére ölelte. A siker után a franchise jogai gazdát cseréltek, és sajnos az ezt követő részek meg sem közelítették a nagy elődöket.

Lula: The Sexy Empire

Lula már szerepelt egyik korábbi összeállításunkban a játéktörténelem legdögösebb karakterei között, és végre elérkezett az idő, hogy ezt a merész pornóproducer-szimulátort is feltegyük a térképre. 1998-ban a Take-Two gondozásában került a boltokba ez az angol-német koprodukcióban készült 18-as karikás játék, melyben a szőke bombázóval karöltve kellett pornóbirodalmat építeni. Először csak egy poros kisvárosban lehetett házas üzletembereket megzsarolni olyan képekkel, melyeken az áldozat Lulával keveredett félreérthetetlen pozitúrákba, majd az összekuporgatott pénzből sor kerülhetett az első underground felnőttfilm leforgatására és innen már csak néhány fülledt hónap volt hátra a saját repülőgéppel és medencés penthouse-szal fémjelzett királyságig. (A repülőt utáltuk, mert a pilóta mindig megállt gumit venni.) A német rajzolók kitettek magukért; a játék rózsaszín-giccses látványvilága simán vitte a prímet még akkor is, amikor már nem volt akkora poén címet adni a negyvenedik filmnek. Valóban, lehetett kicsit repetitív a játékmenet, de az első erotikus menedzser-játéknak akkor is kijár néhány sor a ’90-es évek erotikus játékainak nagykönyvében.

A 80-as évek megvolt? Nem? Akkor ezt is olvasd el!