Annyit segítünk, hogy nem retinaszkennerrel és nem is hajlítható kijelzővel, hanem azzal, amivel az elmúlt években mindig.

A legújabb Nokia ötcolos, 1920x1080-as felbontású kijelzőt, négymagos, 2,2 GHz-es Snapdragon 800 procit és 2 GB RAM-ot, mellé 32 GB belső memóriát és egy kétnapos üzemidőt ígérő 2420 mAh-os akksit is kapott.

Eddig nem sok különbség van a Samsung vagy a HTC legújabb modelljéhez képest, azonban ahogy azt a Lumiáktól már megszokhattuk, a Nokia új üdvöskéje nagyon durva, húsz megapixeles PureView kamerával érkezik, természetesen a már a Lumia 925-ben is csillagos ötösre vizsgázó optikai képstabilizátorral, Creative Studióval és Carl Zeiss optikával megtámogatva.

A telefonon már a szintén a konferencián bemutatott, 8.1-es Windows Phone fog futni, amelyben végre valahára lesz notification center és a Sirihez és Google Now-hoz hasonló Cortana személyi asszisztens is, a már a Windows Phone 8-ból is fájdalmasan hiányzó fájlkezelő viszont sajnos a korábbi hírekkel ellentétben ebből a körből is kimaradt.

A Nokia Lumia 930 legnagyobb erőssége az ára lehet, hiszen a hírek szerint az Európába júniusban érkező telefon 599 dollárért, vagyis nagyjából 134 ezer forintért lesz majd kapható, ami ezzel a kamerával együtt eléggé must have kategóriába sorolja a Lumia 930-at.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezt látnád, ha körbenézhetnél a Föld legmagasabb pontjáról

További cikkeink a témában