Amikor megérkezett a szerkesztőségbe a V-Moda XS, kicsit méregettük, forgattuk, nem tudtuk eldönteni, hogy akkor ez most bejön-e vagy sem. Érdekesen fémes, de egyáltalán nem behatárolható a stílus, ami persze lehet akár jó is, ha az ember vállalkozó szellemű. Én mindig is agybadugós fülhallgató-párti voltam, hosszú évek óta ilyen típust vásárolok magamnak, egyszerűen nem tudott rabul ejteni egyetlen hagyományos fejhallgató sem, azt azonban nem mondom, hogy nem néztem meg az utcákon sétáló szebb füleseket. Szépek. Valaki máson.

Szóval megjött a V-Moda XS. Egy kis dobozba rejtett füles, amiről tudni lehetett, hogy elég bivalyul szól, a kis dobozban is hordozó doboz, amiben egy röhejesen apróra összehajtott, egyébként szép darab lapult. Az XS-t olyan picire lehet összehajtani, hogy egy kisebb táskában is gond nélkül elférjen, na persze nem úgy, hogy minden helyet elfoglaljon, de mondjuk a Coelho-összest nem rakhatnád mellé. Sok jó hangszín kis helyen is elfér.

Első fejre helyezéskor egészen kellemes anyagok simulnak a fülünkhöz, abszolút prémium az érzés, nofene, ilyen se volt még, de engem ennyivel nem lehet átverni. Az XS viszont elég kényelmes, annyira, hogy egy darabig még nem akartam visszatérni az agybadugóshoz, valami elindult köztünk, éreztem, talán még randi is lesz a végén.

Lassan kiderült, hogy az XS-t bizony illik szeretni a belső tulajdonságai miatt. 5–30 000 Hz, 105 dB érzékenység, mindez mindössze 195 grammban. Szuper. Azt jobb előre leszögezni, hogy ha olyan basszusokat szeretnél, amik kilöknek a székedből zenehallgatás közben, akkor nem ő lesz a legjobb barátod. Ez nem azt jelenti, hogy a V-Moda visszafogta volna magát, csak itt érezhetően máshová helyeződött a hangsúly. Egyedül a mélyek nem ropogtatnak oda indokolatlanul kőkeményen, minden más viszont olyan minőséget mutat, hogy az valami gyönyör.

Ha nem drum & basst akarsz hallgatni reggeltől estig, akkor nincs baj. Az XS élő zenében remek, plusz a nagyon finom elektronikát is gyönyörűen hozza. Minden hangszer, minden hangsáv él, ami mondjuk egy ekkora fülestől szép teljesítmény, azt vettem észre, hogy egyszer csak elkezdek azért hallgatni különböző trackeket, mert kíváncsi vagyok, hogy szól vele. És nagyon ritkán csalódtam. Csodálatos a közép, a magas, és tulajdonképpen a mély is, ha nem valami túlvezérelt brutalitást akarunk a fülünkbe varázsolni. A Feed Me és a Crystal Fighters Love Is All I Got-ja például egészen orgazmikus minőségű megszólalást volt képes előcsalni belőle, de egy Metallica – Fuel is hasonlóképp vizsgázott.

És ez tulajdonképpen semmi. Mert kapcsolatunk egészen odáig merészkedett, hogy pár napra otthon is hagytam agybadugós fülesemet, és csak az XS-sel jártam az utcákat. Olyan történt, amit nem hittem el, és esküszöm, ez nem pr-szöveg, ez valóban megtörtént. Megnéztek a füles miatt. Többször. Sokszor, hogy őszinte legyek. Elismerő mosolyokkal. Mi a franc! Szóval ez a dizájn tényleg menő?

És rá kellett jönnöm, hogy tényleg az. Végre valami más, és ez feltűnik az embereknek. Van benne valami tekintélyt parancsoló, valami, a szó legszebb értelmében vett kúlság. Ez pedig valahol még jobb, mint az 5–30 000 Hz-ig terjedő frekvencia-átvitel. Jó viselni, jó ránézni, és veszettül jó hallgatni. Nagytestvérének, az M–100-nak méltó rokona. Ha van 60 ezred, vedd meg, és élvezd! És menj ki benne az utcára, aztán tedd zsebre az elismerő női tekinteteket. Robert Downey Jr. ezt úgy hívná, hétfő.