Most már tényleg nem kell sokat várnunk arra, hogy a kereskedések polcain felbukkanjanak az első flexibilis kialakítású okostelefonok.

A hajlékony képmegjelenítők ötlete régóta foglalkoztatja az átlagos felhasználók és persze a fejlesztőmérnökök fantáziáját is. A Philips például már 2005-ben előrukkolt egy feltekerhető kijelző prototípusával, az ilyen és ehhez hasonló technológiai innovációk azonban a mai napig nem érkeztek meg a fogyasztói piacra. Jó hír, hogy a 2013-as esztendő e tekintetben valószínűleg komoly változást hoz majd.

Ipari források szerint a nagy gyártók mindegyike előrehaladott fejlesztéseket folytat flexibilis mobiltelefonokkal, többek közt az LG, a Philips, a Sharp, a Sony és a Nokia is rendelkezik ilyen jellegű, egyelőre leginkább titkos fejlesztésekkel. Várhatóan azonban a Samsung fogja bejelenteni a világ első, kereskedelmi forgalomban is kapható hajlékony mobilját.

A Samsung következő generációs felsőkategóriás okostelefonjaiban flexibilis OLED panelek kapnak helyet. A telefonokat meg lehet majd hajlítani, akár össze is lehet tekerni, most már csak arra kell választ találni, hogy mindebből pontosan milyen gyakorlati előnyök származnak majd. Az egyik elképzelés szerint az alaphelyzetben sík telefonunkat a közeljövőben könnyen karóra formájúra lehet majd alakítani és fel lehet csúsztatni a csuklónkra.

A Samsung első hajlékony kialakítású mobiltelefonjai várhatóan a februári Mobil Világkongresszuson mutatkoznak majd be.

Tovább:
A Player friss cikkeihez
A techrovat újdonságaihoz
Elemzésünkhöz az Apple novemberéről 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában