Hatalmas várakozás előzte meg az új Apple-telefon, az iPhone 5 bemutatóját. Minden paramétere javult, továbbra is biztosnak látszik piaci pozíciója.

Bő egy hónappal ezelőtt, akkor még találgatások és kiszivárogtatások alapján írtunk az iPhone 5-ről, vagy ahogy sokan emlegették, az új iPhone-ról. A magyar idő szerint szerda este tartott premier után már pontosan tudjuk, mennyire voltak pontosak az információk.

Név és dizájn

Noha ez az új iPhone, a korábbi pletykákkal ellentétben a logikai sorrendnek megfelelően iPhone 5 a hivatalos neve. Formája lényegében változatlan, külseje alumíniumból és üvegből áll.

Méret és kijelző

Az Apple-újdonság 18 százalékkal vékonyabb elődjénél (csupán 7,6 milliméteres), 20 százalékkal könnyebb (112 gramm), miközben a kijelzője a korábbi 3,5 helyett négycolos, az Apple tehát a használhatóságot tartotta szem előtt, nem szállt be az ötcolosnál is nagyobb mobilokat készítő Samsung diktálta versengésbe. Az iPhone 5 szélessége nem változott, a hossza viszont megnőtt, így lett 16:9 a képarány, és 1136×640 pixeles a felbontás. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy fekete csík nélkül nézhetők a filmek, a főmenüben pedig plusz egy sor ikon fér el.

Hardver

Ahogy sejteni lehetett, A6-os processzor kapott a telefon, ami nagyjából kétszer gyorsabb és kétszer jobb grafikus teljesítményű, mint amilyen a 4S volt. Okostelefonoknál, így az iPhone-nál is probléma a butatelefonoknál megszokotthoz képest nagyon rövid készenléti idő, az Apple azt állítja, az iPhone 5-ös nagyobb teljesítménye ellenére ebben is jobb elődjénél, nyolcórás telefonálást-böngészést bír a beépített akku, tíz órán át lehet videókat nézni, vagy negyven órán keresztül zenét hallgatni.

Nyolc megapixeles a beépített kamera, rossz fényviszonyok között is jobb képeket rögzít elődjénél, gyorsabban exponál, ennél nagyobb újdonság a beépített panorámamód, amellyel akár 28 megapixeles képek is készíthetők. Videofelvételeket továbbra is 1080-as full-HD-ban lehet felvenni vele.

Szoftver

iOS 6-ost telepítenek az 5-ösre, a térképek navigációs szolgáltatásokkal bővültek, újdonságnak számítanak még a légifotók és a 3D-s modellek is, a cég illetékese szerint a rendszerbe több mint százmillió POI-t, vagyis érdekes helyet tápláltak be. Kifinomultabb lett a Siri hangfelismerő is, az új Safari teljes kijelzőn is futtatható.

Ár

Nem változott az iPhone-árazás: a 16, 32 és 64 gigabájtos verzió ára 199, 299 és 399 dollár. Magyarországon várhatóan a hónap végén indul a forgalmazás.

Van már iPhone-od? Focizz, túrázz, vagy csinálj labort!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában