Ezzel a kis kütyüvel abszolút egyedi módon tüntethetjük el a telefonunkon lévő szennyeződéseket.

A frissen vásárolt, hatalmas kijelzős okostelefonunk vagy tabletünk néhány pillanat alatt milliónyi szennyeződést szed össze. Tisztítórongy vagy védőtok helyett most itt a legújabb, teljesen geek tisztítási megoldás.

Japán mindig is nyitott volt az enyhén őrült, bohókás termékek felé, így tulajdonképpen semmi meglepő sincs abban, hogy a szigetországban most elkészült a világ első smartphone/tablet tisztító minirobotja. A 67x73x38 milliméter méretű, 82 gramm tömegű AutoMee S alján öt kereket helyeztek el a fejlesztők, három a haladásról, kettő pedig a tisztításról gondoskodik. A robot természetesen teljesen automatikusan végzi a dolgát, és szenzorok óvják attól, hogy véletlenül legördüljön az éppen tisztított eszközről.

Az 1575 jenbe (3700 forint) kerülő AutoMee S gyorsnak sajnos nem igazán mondható, négy perc alatt tud megtisztítani egy okostelefont, egy nagy kijelzős tablettel pedig körülbelül kétszer ennyi idő alatt végez. Az egyetlen AA elemről üzemelő, többféle színben készülő robot a munka végét csipogással jelzi, utána magától kikapcsol. A forgalmazás március végén kezdődik.

Ha esetleg ennél némileg komolyabb okostelefon tisztító megoldáson törjük a fejünket, akkor érdemes néhány pillantást vetni a januári CES-en bejelentett, aktív szenes Lenspen SmartKlearre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés