Minden fogadó álma, hogy egyszer hasonlóan belenyúl majd a tutiba.

A címben említett Tippmix-fogadó 300 forintot kockáztatva, Horvátország és Dánia győzelmére is számítva 8-as kötésével 885 906 forint nyert, de nem ő az egyetlen, aki szépen szakított a vb első néhány napjában. Akadt olyan, aki úgy nyert közel 200 ezret, hogy a Németország–Mexikó, Brazília–Svájc meccsek első félidejét és végeredményét is eltalálta.

Mi ennyire merész tippeket nem adunk, de ma is van három meccs a vb-n, ezért összedobtunk egy jó kis szelvényt.

A nap első meccsén a 2014-es világbajnokság legnagyobb felfedezettjét, James Rodríguezt láthatjuk (ha lehetőséget kap). Kolumbia idén is egész erős csapatnak tűnik, nem lesz egyszerű dolga Japánnak. Majd jön Lengyelország–Szenegál, vagyis Lewandowski vs. Sadio Mané. Szoros párharcnak tűnik, talán épp az dönt majd, hogy melyik sztárnak lesz jobb napja. Este meg az első körben már-már gálázó Oroszország játszik azzal az Egyiptommal, amely az első fordulóban Mo Szalah nélkül is megnehezítette Uruguay dolgát. Ma már szinte biztosan fog játszani Szalah, szüksége is lesz rá Egyiptomnak, ha nem nyer, akkor borzasztóan nehéz helyzetbe kerül.

Mai szelvényünk

Kolumbia–Japán; Hazai; odds: 1,70 – Fogadok
Lengyelország–Szenegál; Lewandowski szerez gólt; odds: 2,00 – Fogadok
Oroszország–Egyiptom; Mindkét csapat szerez gólt; odds: 2,10  Fogadok
Tét: 1000 Ft
Odds: 7,14
Várható nyeremény: 7140 Ft  Fogadok 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Zinedine Zidane ülhet le a Bayern München kispadjára?

További cikkeink a témában