Mindenki meglepődött, amikor kedden bejelentették, hogy Julen Lopetegui lesz a Real Madrid vezetőedzője. De mondjuk azt nem gondoltuk, hogy a szövetség is.

A Real Madrid kedden, a vébé rajtja előtt egy nappal bejelentette, hogy a következő három évben a spanyol válogatottal jelenleg a világbajnokságra készülő szövetségi kapitány lesz Zidane utódja. Lopetegui nem rossz választás, ám a semmiből került elő, és nem épp a legszerencsésebb időpontban – három nappal a Portugália elleni első vb-meccs előtt.

A szövetség új elnöke, Luis Rubiales meglehetősen pipa is lett, elvégre Lopetegui három héttel ezelőtt hosszabbította meg szerződését a szövetséggel. A Marcának elég keményen nyilatkozott:

„Úgy érzem, elárult bennünket. Nem ez a legmegfelelőbb időpont arra, hogy a kapitánykérdésről beszéljünk, de azt fogjuk tenni, ami a legjobb a spanyol nemzeti csapatnak. Felelősségteljes, átgondolt döntést fogunk hozni.”

Ez utóbbit arra értette, hogy állítólag még azt sem tartotta kizártnak, hogy azonnali hatállyal menesztik a trénert, a spanyol válogatott pedig ideiglenes szövetségi kapitánnyal vágna neki a vébének.

Julen Lopetegui

A szövetség alelnöke, Rafael del Amo sem oldotta fel teljesen a feszültséget, főnöke pátján áll, de azért óvatosabb.

„Nem gondolom, hogy megfelelő lenne az időzítés, és Lopetegui is tudja, hogy sok forog most kockán. Arra kellene koncentrálnunk, hogy hol vagyunk és mire készülünk éppen, úgyhogy azt hiszem, a Realnak talán egy másik időpontot kellett volna választani a bejelentéssel.

Ennek persze nem kellene hatással lenni a játékosokra, mert profik, de nem tudom, hogy tudják-e függetleníteni magukat a hírektől. Sajnos nem tudom megmondani, hogyan fognak reagálni, de bízom benne, hogy jól, és világbajnokok lehetünk.

Lopetegui egyébként remek munkát végez szövetségi kapitányként, hiszen még veretlen, a kérdés az, hogyan tudja kezelni ezt a kényes szituációt csapaton belül.

A Radio Marca egy másik sztorit is lehozott, amitől ez az egész Real-bejelentés még kínosabb: szerintük a Real és Lopetegui között már napok óta kész volt a megállapodás, amiről a válogatott Madrid-játékosok tudtak is, azonban ezt csak a világbajnokság után akarták nyilvánosságra hozni. Ám hétfőn egy nem madridista játékosnak is a tudomására jutott ez az információ, és innentől kezdve persze az egész válogatottban kiszivárgott. Lopetegui felhívta a Real elnökét – tehát nem a a spanyol szövetséget! –, hogy elmesélje ezt Péreznek, a leendő főnökének, így aztán a Realnak muszáj volt lépnie, hogy ne eszkalálódjon a feszültség a válogatotton belül.

(Forrás: NSO, Blaugrana, fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában