Egymilliószor leszimulálták. A brazil–angol reális?

Egy amerikai sportadatelemző cég, a Gracenote szerint Brazília a legesélyesebb a végső sikerre, 31%-ot érte el.

A másik ágról Angliának van a legnagyobb esélye. Brazília mögött egyébként nem az angolok állnak, hanem a franciák 13%-kal, tehát jócskán lemaradva, Anglia aranyérmére 12%, Belgiuméra 11 százalék esélyt adnak. A legesélytelenebb Svédország és Oroszország hat-hat százalékkal.

A döntő elérésére a braziloknak van a legnagyobb esélyük, 43%, még úgy is, hogy a felső ág méregerős. Angliának 31%, a könnyebb út ellenére. Ezt követően Horvátország (29), Franciaország (21), Svédország (20), Oroszország (19), Uruguay (18) és Belgium (17) a sorrend.

Ezek alapján tehát a legesélyesebb döntő a brazil–angol, a legkevésbé sanszos pedig a svéd–uruguayi.

A cég statisztikák és saját világranglistájuk alapján valamennyi mérkőzésre megállapítja a százalékos esélyeket, és azt egymilliószor szimulálja egy program segítségével.

Mondjuk egy program leszimulálta az egész világbajnokságot százezerszer, szerinte a két legesélyesebb válogatott ez lett:

  • Spanyolország
  • Németország

Mi is szimuláltunk, és az jött ki, teljesen bizonyossággal, hogy pénteken folytatódik a vb az Uruguay–Franciaország meccsel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában