Fröccsöntés? Esztergálás, farigcsálás? Ugyan, ma már autót is lehet nyomtatni!

Nem egy Macskafogó, de a mostani harmincas generáció életében egykor mégis komoly szerepe volt a Varázsceruza című lengyel rajzfilmnek: aki gyerekként látta, biztosan elgondolkozott azon, milyen csodás is lenne, hogy ha valamit lerajzolunk, abból valóság lesz.

Hát, majdnem itt tartunk. Egyrészt konkrétan létezik varázsceruza:

Jó, ehhez kell tudni rajzolni, de robogót még Leonardo da Vinci sem tudni alkotni vele. A komoly 3D-nyomtatókkal viszont ez sem lehetetlen.

A 2013-as technológia trendeket taglaló, ma is érdekes cikkünkben azt írtuk:

„A 3D-nyomtatás hamarosan olyan, bárki számára elérhető szolgáltatássá válik, mint a fénymásolás: a kiválasztott, 3D-nyomtatóval legyártható termékeket helyi műhelyekben készítik majd el, egyedi megrendelés alapján. Ez hosszabb távon ahhoz vezet, hogy sok tömegcikk gyártása Ázsiából visszatérhet a fejlett világba, hiszen a 3D-printerekkel rendelkező üzemek mindenhol a helyi igényeket szolgálják majd ki.”

Új Mercedes-Benz B 250 e. CO2 kibocsátás: 0 g/km

Itt még nem tartunk, de ahhoz képest, hogy a 3D-nyomtatásról a nagyközönség 2012-ben hallott először (az első, kezdetleges 3D-nyomtatók a nyolcvanas években születtek meg), elképesztő tárgyakat nyomtattak, még ha nem is a helyi műhelyekben.

Például karórát – oké, ez nem akkor szám:

RvnDsgn 3D-nyomtatott óra

Lakóházat:

Alig egymillió forintba kerül a 3D-nyomtatott ház

Míg a 3D-nyomtatott fegyver ijesztő, a nyomtatható ház biztató perspektíva: egy nap alatt tíz is készíthető, ráadásul nagyon olcsón.

Ronda autót:

Új szintre süllyeszti a gagyi kifejezést a kínai 3D-nyomtatott autó

Szép autót:

Ezek a rakétamérnökök nyomtattak maguknak egy Shelby Cobrát

Elektromos és nyilván drága is, ettől még elképesztő, hol tart a technika.

Homlokprotézist:

3D-nyomtatóval készítettek homlokprotézist egy kínai lánynak

Egy folyton kiújuló tumor miatt szenvedett már 6 éves kora óta.

Bikinit:

Ez a 3D-nyomtatott bikini tud valamit, amiért minden nőnek kötelezővé tennénk

Nem, nem olvad le, ha vízzel érintkezik, de majdnem olyan jó ez is.

A 3D-nyomtatás lényege, hogy a megszokott megmunkálással szemben itt nem egy nagyobb, nyers darabból lesz egy kisebb, hanem egymásra rakott rétegekből készül el a végleges forma. A 3D-nyomtatót számítógép vezérli, és egy szoftveresen megalkotott, vagy 3D-szkenner leképezett modellt gyárt le porból, folyadékból vagy síklemezből. Ahogyan egy sima háztartási vagy irodai nyomtatónak, a 3D-nyomtatónak is van felbontása, amely itt a rétegek vastagsága, a részecskék nagysága ad meg.

3D-nyomtatót már 200 ezer forint körüli összegért kaphatunk – ez persze inkább otthoni játszadozásra, és apró tárgyak előállítására való, a profibb gépek milliós nagyságrendnél kezdődnek. De az elmúlt néhány év fejlődéséből egyértelmű: nemsokára rengeteget profitálhat az egészségügy és az ipar, és ki tudja, talán hamarosan robogót is rajzolhatunk magunknak.

Lesz még más érdekesség is hamarosan: Zöld jövő című rovatunkban bemutatjuk, miről fognak szólni a következő évek, évtizedek:

Ha jól akarsz keresni a jövőben is: ezek a következő évtizedek sikerszakmái

Alapvetően fontos a nyelvtudás és a számítógép legalább felhasználói szintű ismerete, de ennél azért konkrétabb tippjeink vannak.

Megéri-e még a gázautózás, vagy az adóemelés megölte a bulit?

LPG, CNG – mik ezek? De főleg: érdemes egyáltalán foglalkozni velük, vagy ez a divat is elmúlt, mint az E85?


Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés