A dízelszennyezést kapcsolná össze a művészettel egy startup

Méghozzá úgy, hogy azzal a környezet és a társadalom is jól járna.

Nem kell Volkswagen-fejesnek lenni, hogy tudjuk, a dízel bizony füstöl. Eddig legfeljebb arra voltak törekvések, hogy a károsanyag-kibocsátást csökkentsék, de most egészen máshogy közelítenének a füsthöz.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) egyik hallgatója, Anirudh Sharma Indiában járva észrevette, hogy a szennyezett levegőből fekete szemcsék jelennek meg a fehér ingén. A sztori vége, pontosabban jelenlegi állomása az, hogy Sharma megalapította a Graviky Labst, amely az Air-Ink nevű terméket is fejleszti.

Egy Kaalink nevű eszköz a kipufogóra szerelve a részecske-kibocsátás 95 százalékát felfogja, eltávolítja a nehézfémeket és a rákkeltő anyagokat, majd a szénpigmenteket kémiai úton feldolgozzák, és festéket készítenek belőle.

Az Air-Inket már tesztelték: a Tiger Beerrel együttműködve street-artosokat hívtak meg Hongkongba, ahol kiderült, hogy a filctollakba töltött kifejezetten jó minőségű.

Eddig 1,6 milliárd köbméter levegőt tisztítottak meg, ami globálisan nézve semmi, de feltétlenül jó irány a szennyesből hasznos anyagot előállítani.

Sharma nagy terve, hogy a teherautó- és taxiflottákat is felszerelné a készülékkel.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon