Környezetbarát módon visz szennyező nyersanyagot az első kínai villanyuszály

Vízre bocsátották nemrég a bolygó legelső teljesen elektromos teherhajóját Kínában. A 70,5 méter hosszú, 2000 tonnás gépezetet a guangcsoui Guangzhou Shipard International Company építette, és egy 2400 kilowattos akkurendszer biztosítja neki a működéséhez szükséges kakaót.

A hajóba annyi lítium-ion akkumulátort pakoltak, amennyivel nagyjából 40 elektromos autót is fel lehetett volna vértezni, ez pedig közel 13 km/órás sebességet tud biztosítani a teherhajónak.

A hajó egyébként nagyjából 80 kilométert tud megtenni egyetlen feltöltéssel, valamint érdemes még megemlíteni, hogy az akkumulátorkészlete mindössze 2 óra alatt képes feltöltődni, ez nagyjából annyi idő, amennyi a hajó be- és kirakodásához szükséges.

„A teherhajó teljesen elektromos meghajtású, így nem károsítja a környezetet. Remélhetőleg a technológia mihamarabb használva lesz az utasszállító hajók körében is” – emelte ki a hajót tervező cég elnöke, Huang Csialin,

– arról meg már ne is beszéljünk, hogy a kínai szénerőművek a „családon” belül is rosszabbaknak számítanak eme aspektus terén. Bár ebben nincs semmi meglepő, hiszen Kína a világ teljes szénfogyasztásának mintegy felét teszi ki, a szinte Európa nagyságú ország pedig energiaigényének közel háromnegyedét szénből fedezi – de attól még örvendünk a környezetbarát hajónak, hiszen valahol el kell kezdeni a (zöld) megújulást. Legalábbis reméljük, ez (többek között) annak a jele (is).

Azon pedig nem is csodálkozunk már, hogy a levegő – főként az év ezen szakaszában – gyakran fogyasztásra alkalmatlan Kínában:

Sokkal súlyosabb a kínai szmoghelyzet, mint gondolnád

December végén és januárban két alkalommal adták ki a szmogriadót Pekingben. Átéltük, milyen. December 16-án 2016-ban először adták ki a legmagasabb riasztást a fővárosra és még 23 másik nagyvárosra, ami itt, ahol a lakosság a szálló port szinte a chemtraillel és az illuminátusokkal egy szinten lévő összeesküvés-elméletnek tekinti, nagy szó.

(via)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon