Ázsiában az aranynál is értékesebbnek tartják, úgyhogy nagy veszteség lenne.

Noha semmiféle tudományos bizonyíték sem támasztja alá a kínai hernyógomba kedvező hatásait, Ázsiában sokan vízben forralva teát készítenek belőle, vagy levesekhez, húsételekhez adagolják, mert úgy vélik, az impotenciától a rákig mindent meggyógyít.

Az amerikai tudományos akadémia lapja (PNAS) friss számában megjelent írás szerint a kínai hernyógomba "a világ egyik legnagyobbra értékelt természet adta kincse", gombaszedők százezrei számára jelenti a legfontosabb bevételi forrást. Az elmúlt évtizedekben az egekig ugrott az ára, Pekingben az arany értékének háromszorosát is megadják érte.

Nagyjából négytucat gombásszal és kereskedővel készítettek interjút, elemezték a kérdésről már megjelent tudományos irodalmat, az időjárási adatokat, a földtani tényezőket és a környezeti feltételeket, majd mindezek alapján elkészítették a hernyógomba lelőhelyeinek térképét.

Azt találták, hogy a négy országon átívelő terület legtöbb régiójában csökkent a gomba hozama az elmúlt két évtizedben, ami a tudósok szerint azt jelenti, hogy a gombafaj nemcsak a túl intenzív szedésre érzékeny, hanem a klímaváltozásra is.

Kelly Hopping, a Boise-i Állami Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője szerint

hiába csökkentenék a leszedett gomba mennyiségét, a hozam nem nőne, vagyis a faj akkor sem szaporodna el újra a klímaváltozás miatt

A kínai hernyógomba háromezer méteres tengerszint feletti magasságon található, és akkor alakul ki, amikor az élősködő megtelepszik egy hernyóban, és lassan elpusztítja azt. Ehhez nemcsak hernyóra, hanem olyan speciális klímára is szükség van, amelyben a téli hőmérséklet nulla Celsius-fok alatt van, de a talaj nem állandóan fagyott. A térségben 1979 és 2013 között jelentősen emelkedett a hőmérséklet, ez valószínűleg hátrányosan hatott a gomba előfordulására. A kipusztulása nagy csapást fog jelenteni a gyűjtéséből élő helyi falvak számára, valószínűleg más megélhetést kell találniuk, ami nem lesz könnyű.

Inkább szép növényeket néznél? Hát jó:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában