Ez 2,4 millió hektár, ha úgy érzékletesebb.

Annak ellenére, hogy az amazonasi esőerdő kulcsfontosságú szerepet játszik a légköri szén-dioxid megkötésében, a térség országainak kormányai továbbra is engedélyezik az erdőterületeket érintő útépítéseket, gyakran anélkül, hogy egyáltalán felmérnék ezeknek a projekteknek az ökológiai hatását, vagy azt, hogy gazdaságilag életképes beruházásokról van-e szó.

A kutatók hetvenöt olyan útépítési projektet elemeztek, amelyet a következő öt évre terveztek be az Amazonas-medence térségén osztozó országok. Az új utak együttes hossza nagyjából 12 ezer kilométer lesz, hozzávetőlegesen 27 milliárd dollárba kerülnek. A Kolumbiát, Perut, Ecuadort, Bolíviát és Brazíliát érintő beruházások célja a mezőgazdasági termelés és a szarvasmarha-tenyésztés fellendítése.

A szakemberek a következő húsz évre vonatkozóan értékelték ki a projektek hatásait. Az eredmények szerint a tervezett útépítések körülbelül 2,4 millió hektárnyi esőerdő kivágását jelentenék.

A projektek tizenhét százaléka környezetvédelmi szabályozásokba ütközik vagy sérti az őslakosok jogait.

Nemcsak káros, veszteséges is

A kutatók kiértékelése szerint az útépítések nagy részére fordított pénzek nem fognak megtérülni, sőt, a beruházások majdnem fele veszteséges lesz.

A szakemberek által ráfizetésesnek értékelt projektek törlésével 7,6 milliárd dollárnyi veszteséget lehetne kiküszöbölni,és durván 1,1 millió hektárnyi esőerdőt megkímélni.

A projekteket azok környezeti és szociális hatásának mértéke alapján sorolták be, és megállapították, hogy ha az illetékesek csupán a legkisebb hatással bíró beruházásokat hagyják jóvá, a többit pedig törlik, az négymilliárd dollár nettó nyereséget jelentene, és a 2,4 millió hektár helyett annak tíz százalékát is elég lenne kivágni.

Ez is érdekelhet:

Jobban szennyezed a környezeted a ruhák viselésével, mint a mosásával

A mikroszálak okozta környezetszennyezés is létező probléma.

(Forrás: Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában