Sok ország kerülhet nehéz helyzetbe a tiltás miatt.

Kína iszonyatos mennyiségű újrahasznosított hulladékot vett át dolgozott fel az utóbbi időben: 2016-ban

45 000 000 000 kg fém-, papír- és műanyag hulladékot vásároltak.

Ez üzlet – akkor miért állította le Kína a szemétimportot? Részben azért, mert a hasznosítható hulladékkal együtt sok veszélyes anyag is érkezett, a legdurvább eset még a kilencvenes években történt, akkor úgy száz tonna radioaktív hulladék is véletlenül Kínába keveredett. A másik ok, hogy miközben millió-tonnaszám vitték be külföldről a hasznosítható szemetet, az ország maga gyakorlatilag nem gyűjti szelektíven a hulladékot, hanem csak termeli a saját szeméthalmait.

Az idén januártól érvényes határzár többek között az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát is érzékenyen érinti, kénytelenek gyorsan új feldolgozókat keresni, és erre az ázsiai térségben mutatkozik is szándék.

Kína a tiltással közvetve is hozzájárulhat a globális szemétprobléma csökkentéséhez, ugyanis a nehézségek miatt a nyugati országok jobban rákényszerülhetnek a hulladék mennyiségének csökkentésére, és az újrahasznosítási arány növelésére.

Már nyeli a szemetet az óceánon úszó különleges lefolyó

Akár 20 ezer műanyag palackot képes összegyűjteni egy év alatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában