Az Európai Unióban mi is a hosszabbítás mellett szavaztunk.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége 2015 márciusában a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta a világ egyik legnépszerűbb – és az Egyesült Államokban a legtöbbet használt – gyomirtóját,

a glifozátot.

A franciaországi székhelyű Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) szakértői szerint a glifozát jelentette rákkockázat főleg azok esetében áll fenn, akik foglalkozásukból adódóan vannak kitéve a szer hatásainak, tehát az otthon kertészkedők nincsenek veszélyben.

Hiába a kockázat, ha a mezőgazdaság erre rendezkedett be. Az azonnali tiltás szóba sem került, az Európai Bizottság 2016 júniusában a gyomirtó használati engedélyének tízéves meghosszabbítására tett javaslatot. Végül a tagországi ellenállásra – a végső döntés meghozataláig – 18 hónapos, 2017. december közepéig szóló meghosszabbítás mellett döntöttek.

Most tizennyolc tagország – köztük Magyarországgal – a további ötéves forgalmazás mellett döntött kilenc ellenző és egy tartózkodás mellett.

A környezetvédők az azonnali betiltásért, a termelői szakszervezetek a szer használati engedélyének 15 éves meghosszabbítását szerették volna elérni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában