Az Atlanti- és a Csendes-óceánban, valamint a Földközi-tengerben élő összes teknősfajt megvizsgálták.

Kezdjük a lényeggel:

minden egyes kifogott egyed gyomrában kimutattak mikroműanyag-szemcséket.

A vizsgált 102 teknősben több mint 800 szintetikus részecskét találtak, úgy, hogy csak a tápcsatornájuk egy részét kutatták át.

Becsléseik szerint akár ennek húszszorosa is lehet az összes mikroszemcse száma.

A mikroszemcsék szennyezettek lehetnek, baktériumokat, vírusokat hordozhatnak a felszínükön, de az is lehet, hogy sejtszinten ártanak az állatoknak. A leggyakoribb mikroszemcse a mikroszál volt, ami származhat ruhából, gumiabroncsból, cigarettafilterből vagy hajózási, halászati kötélből, hálóból.

"Nem tudjuk még, hogyan hatnak a teknősökre a műanyagrészecskék. Kis méretük miatt úgy haladnak át a tápcsatornán, hogy nem tömítik el, mint a nagyobb darabok. További kutatásoknak kell kideríteniük, hogy befolyásolják a vízi élőlények szervezetét az apró szemcsék" – mondta Emily Duncan, az Exeteri Egyetem ökológusa, aki a plymouthi tengerbiológiai laboratóriummal és a Greenpeace kutatólaboratóriumával dolgozott együtt a tanulmányon.

Ez is érdekelhet:

A dinoszauroszok óta nem látott kihalási válsággal néz szembe a Föld

Hihetetlen ütemben pusztul a növény- és állatvilág.

(Forrás: Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában