Az Oroszország Északi-sarkvidékének gleccsereit vizsgáló geofizikusok kimutatták, hogy a jégtömeg esetében az elmúlt évtizedben csaknem kétszer akkora volt a jégveszteség, mint az előző hatvan évben.

Az amerikai Cornell Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsoport a Barents- és a Kara-tengeren elterülő Ferenc József-földre összpontosította kutatásait, a szigetcsoportról készült nagyon nagy felbontású műholdfelvételeket elemezve. Ami pedig ezekből könnyen megállapítható, hogy a gleccserek mind kiterjedésüket, mind vastagságukat tekintve zsugorodnak. Whyjay Zhenget, a Cornell Egyetem geofizikusa szerint

„a jégveszteség közelmúltbeli növekvő felgyorsulásának vagyunk tanúi, ugyanis a korábban véltnél jóval gyorsabban változik a jégtömeg. A hőmérséklet-emelkedés pedig gyorsabban változtatja meg az Északi-sarkvidéket, mint a világ bármely más részét.”

A Ferenc József-földön található Hall-sziget 2002-ben, 2008-ban és 2016-ban

Egyébként 1953 és 2010 között évente átlag 18 centimétert veszített kiterjedéséből a jégtömeg, 2011 és 2010 között viszont már 32 centimétert, ami évi 4,43 gigatonna vizet jelent.

Ekkora víztömeg a New York államban lévő 50 kilométer hosszú Cayuga-tó vízszintjét 25 méterrel emelné meg, elöntve a térségbeli Ithaca és Seneca Falls városokat.

Azt ugye eddig is tudtuk, hogy az Északi-sark az elmúlt évtizedekben rohamos ütemben melegszik, viszont a gleccserek különbözőképpen reagálnak a felmelegedésre. Az Észak-Kanadában végzett korábbi kutatások azt mutatták, hogy a térség gleccserei gyorsabban zsugorodnak, mint az észak-oroszországiak. A szakértők szerint a Ferenc József-föld gleccsereinek gyorsabb zsugorodása a 2011–2015-ös időintervallumban valószínűleg az óceán hőmérsékletének megváltozásához köthető.

Ez is érdekelhet:

Nehezen megmagyarázható alakzatokat találtak az Északi-sarkvidéken

Hogy a fókáknak vagy a meleg talajvíznek, tengeráramlatoknak köszönhetően alakultak ki, azt még nem tudni.

(forrás: BBC, Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés